Hamarabb volt a New York-i, mint a magyar akadémia tagja

Száz éve született dr. Kováts Jenő. A legfontosabb pozíciói ezek voltak: az állatorvos-tudomány kandidátusa, címzetes egyetemi tanár, Tolna megye igazgató-főállatorvosa. Igen gazdag életutat járt be, tartalmas a szellemi hagyatéka. Az ő idejében épült Szekszárdon az állategészségügyi állomás. Alakja felidézését segíti fia, Kováts Balázs – a paksi ESZI alapító igazgatója – és Beregnyei Miklós, paksi helytörténet-kutató.

Zala megyében nőtt fel a későbbi tolnai főállatorvos. Diplomáját a háború végén, a kitelepített egyetemi tanszázadban Németországban kapta meg, amelyet az egész világon elfogadtak, csak Magyarországon nem. Itthon újra kellett államvizsgáznia, ennek elfogadása viszont akkor külföldön ütközött akadályokba. Bár a külföld, a vasfüggönyön túl, jó időre megközelíthetetlen világgá vált a magyar értelmiség számára.

Hihetetlenül kalandos, néha veszélyes élete volt a fiatal állatorvosnak a negyvenes-ötvenes években, de őt nem tudta bedarálni az akkori idők Magyarországa. Nem a sérelmekre, hanem az eredményekre koncentrált. Titkai egy részét később publikálta, a többit magával vitte oda, ahol már semmi nem titok. (Egy példa: 1956. október 31-én élelmiszersegélyt vitt – többedmagával – a forrongó Budapestre, a Tűzoltó utcai gyermekkórházba. Kockázatos vállalkozás volt.)

Kiváló nyelvérzékkel rendelkezett, ami hallatlan szorgalommal párosult. A gimnáziumban még latintanárnak készült, kitűnően beszélt németül, jól elboldogult a franciával, egy év alatt megtanult angolul és belevágott a spanyolba is. Életvidám, barátságos, mosolygós, tiszta tekintetű, kiegyensúlyozott, délceg tartású ember volt. Fiatalkorában atletizált, magasugrásban országos díjakat nyert. Fiatalos lendülete kitartott idős korában is. Sokat adott a műveltségre és az udvariasságra, a bárdolatlanságot nem tűrte maga körül.

Paksra 1955-ben költözött feleségével és két fiával. Munkásságának köszönhetően ezen a településen, illetve Tolna megyében oldották meg elsőként a szarvasmarhák TBC-mentesítését, és a tőgygyulladás elleni küzdelemben is úttörő szerepet játszott. Megyei főállatorvossá 1962-ben nevezték ki, s egészen 1981-es nyugdíjazásáig ellátta ezt a feladatot. Szekszárdra 1977-ben költözött.

Többször hívták biztos egzisztenciával, hogy telepedjen le családostul és kutasson az USA-ban, Angliában, Franciaországban vagy Nyugat-Németországban. Mindig nemet mondott, mert magyarnak tekintette magát, akinek itt a helye. Pedig sokszor belerúgtak, gátolták a munkáját, megkeserítették az életét. Csak azért, mert nem lépett be a kormánypártba. „Sajnos” neki volt világnézete. Egykori hitoktatójától, Mindszenty Józseftől – a későbbi hercegprímástól – hitet és emberséget tanult.

Az állatorvosképzésben 1974-től vett részt. Tanított Bécsben és Hannoverben is. Számos nemzetközi társaság munkájában vett részt, tagjai sorába választotta a New York-i Tudományos Akadémia (1986) és a Magyar Tudományos Akadémia (1991) is. Az egyetemi oktatást 82 évesen hagyta abba. Addig busszal járt megtartani az óráit Szekszárdról Budapestre.

A rendszerváltás után az elismerések is megérkeztek. Megkapta többek között a szekszárdi Pro Urbe-díjat – mint a város kiemelkedő képességű tudósa –, és a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, az indoklás szerint: „A nagy gazdasági veszteséget okozó állatbetegségek gyógyításában és megelőzésében végzett, nemzetközileg is nagyra becsült tudományos munkássága, valamint állatorvos-generációkat nevelő oktató tevékenysége elismeréseként”.

A nagyra becsülést ő is gyakorolta. Foglalkozott a szakma múltjával, kutatta a jeles elődök, többek között dr. Tormay Béla munkásságát. Ilyen tárgyú írásokat is publikált, nemcsak szakmai cikkeket. Tagja volt az Állatorvos-történeti Világszövetségnek is. S most az ő munkássága kerül a figyelem középpontjába, születése centenáriumán.

Tolna megyében a megemlékezések fő szervezője dr. Kiszler Gyula, akinek egykor a főnöke volt. Koszorúzást március 10-én tartanak dr. Kováts Jenő szekszárdi, alsóvárosi temetőben lévő sírjánál. Ősszel pedig, ha a járványhelyzet engedi, emléknapot, a munkásságával foglalkozó szakmai ülést rendeznek.

Gyűjtötte az orvoslásról szóló bölcs mondásokat

Dr. Kováts Jenő a Zala és Veszprém megye határán lévő Lesencetomajon született 1921-ben. Állatorvosi diplomát szerzett, aztán praktizálni kezdett. Több szolgálati hely után a minisztériumba került (1952–1955), majd járási főállatorvos lett Pakson (1955–1962). Tolna megye igazgató-főállatorvosi posztját 1962–1981-ig töltötte be az állategészségügyi állomáson. Sokat publikált, tanított, továbbá számos hazai és nemzetközi tudományos szervezet tagja, tisztségviselője volt. 2010-ben hunyt el.

Házasságából két fia született. Tamás, aki az iparművészeti főiskolán szerzett diplomát, s élete bábfilmekben, számítógépes animációs alkotásokban teljesedett ki, és Balázs, aki négy évtizede a paksi atomerőmű mérnöke, az ESZI alapító igazgatója. Apjuk, sok egyéb tevékenysége mellett készített egy összeállítást, Bölcs mondások az orvoslásról címmel. Ebből egy idézet: „Jobb egy szert megpróbálni, melynek hatása kétséges, mint a biztos halált megvárni” (Celsus, Kr. e. 35–Kr. u. 50).