Centenárium

2021.03.25. 17:30

Már gyermekként is csodálták a Dombóváron született zsenit

Száz éve született Dombóváron, és közel száz évet élt 2017-ben hunyt el Budapesten a legendás hírű fejszámoló, Pataki Ferenc. Nem volt könnyű sorsa, a hadifogságból negyvenkilósan ért haza. De itthoni és külföldi sikerei kárpótolták a szenvedésekért. Alakját, emlékét lánya, Pataki Judit segítségével elevenítjük fel.

Wessely Gábor

– Járnak még vissza Dombóvárra?

– Mi, a húgommal Zsuzsával már Budapesten születtünk – mondja Pataki Judit –, nem kötődünk annyira Dombóvárhoz, mint apánk. Ő élete utolsó két évtizedében rendszeresen odautazott, általában a holokauszt megemlékezéseken vett részt. Én utoljára akkor voltam vele, amikor az Illyés Gyula Gimnáziumban berendeztek egy Pataki Ferenc tantermet.

Nagyon boldoggá tette ez a gesztus. Jólesett neki, hogy szeretik, tisztelik. Ilyenkor újraélte felhőtlen gyerekkorát és kamaszkorát, amikor ő volt a csodagyerek Pataki Ferike, a Petőfi utcában lévő Ilka Áruház tulajdonosának egyetlen fia. A mostani nevén Illyés Gyula Gimnáziumban (akkortájt Királyi Katolikus Esterházy Miklós Nádor Főgimnázium volt) 1939-ben érettségizett, majd nem sokkal ezután felköltözött Budapestre.

– És kitört a világháború. Hogyan vészelte át?

– Nagy veszteségekkel, mert a család zsidó származású volt. Apánk szüleit és nagyszüleit ugyanabban a vagonban vitték el Dombóvárról Auschwitzba. Ők is, és a családjukból még több mint tízen pusztultak el a koncentrációs táborban. Pestről apánknak „csak” munkaszolgálatra kellett 1942-ben Lemberg­be bevonulnia. Erős fizikumú fiatalember lévén sikerült nemcsak a munkaszolgálatot 1945-ig, a háború végéig túlélnie, hanem azt a két évet is, amikor „muszosból” hadifogoly lett. Csak 1947. június 17-én érkezett vissza, Debrecenbe, alig negyvenkilósan.

Később megtaláltam a Szovjetunióból visszatértek listáján, a Debreceni Hadifogoly Átvevő Bizottság nyilvántartásában. Ő volt az 5833. számú hadifogoly. Debrecenben felvették az adatait, kapott némi ruhát meg egy igazolást, amivel térítés nélkül elutazhatott Dombóvárra. Visszatérhetett oda, ahol senkije sem maradt. Az Ilka Áruházat és a család lakóházát is teljesen kifosztva találta. Szülei halottá nyilvánítása után mint egyetlen örökös, eladta a Petőfi utcai házat, és Budapestre költözött. Hosszú évtizedeken át, haláláig ugyanabban a házban, a Pozsonyi úton lakott.

– Csodagyerekként már szerepelt színpadon. A nagy hullámvölgy után hamar visszatért?

– Valóban csodagyerek volt. Már négyéves korában kiderült, hogy milyen elképesztően tud fejben számolni. Többször fellépett az akkoriban igen híres Lakner Bácsi Gyermekszínházában, ahol többek között Ruttkai Éva is debütált. Ám a szülei féltették, és megkérdeztek egy orvost: jó dolog-e, ha apró gyerekük színpadra lép. A válasz az volt, hogy hagyják játszani, sportolni, de lehetőleg ne lépjen fel, nehogy később, ha kinövi ezt a dolgot, csalódott ember legyen belőle! De nem nőtte ki.

A fizikuma és a számolási képessége is rendben volt, úgyhogy 1947-ben letette Budapesten a működéshez szükséges artistavizsgát, és főfoglalkozású fejszámoló művészként lépett fel az ország szinte minden szegletében.

– Külföldre is mehetett?

– Igen, 1956 tavaszán egyszerre hívták fellépni Németországba, Svédországba, a Szovjetunióba és Csehszlovákiába. Ez akkoriban hihetetlen dolognak számított, álmodni sem lehetett külföldi szerződésről. Mellette persze nem állhatott egy tolmács, aki lefordítja a közönségtől kapott feladványokat, aztán visszafordítja a kiszámolt végeredményt. A produkciójához az is hozzátartozott, hogy elbeszélget a közönséggel, elmond pár anekdotát, miközben villámgyorsan megoldja a feladatokat, persze a hallgatóság nyelvén. Vagyis magyarul, németül, oroszul, angolul, svédül. És megcsinálta. Hetek alatt megtanulta a fellépésekhez szükséges szövegeket, számokat.

A zenéléshez is nagy tehetsége adatott. Kitűnő volt a hallása, és vagy hatféle hangszeren játszott. Nem titok, hogy 1956 után felmerült benne, hogy külföldön is tudna érvényesülni, de végül az itthon maradás mellett döntött.

– Hosszú élet adatott neki. Végig a szellemi képességei birtokában volt?

– Életének 97. évében, 2017 augusztusában aludt el. Amikor egy évvel korábban lakóhelye, Budapest XIII. kerületének díszpolgára lett, az ünnepségen, bár már fizikailag nagyon gyenge volt, a színpadra lépve kortalanná vált. Úgy anekdotázott, mintha feleannyi idős lenne. A színpad mindig varázslatos hatással volt rá. Szerette az embereket, és őt is szerették.

Amikor kislány voltam, és végigsétáltunk vasárnap délelőtt a Pozsonyi úton a Jászai Mari térig, mindenki üdvözölte, ő visszaköszönt és sokakkal el is beszélgetett. Arra tanított minket a húgommal, hogy így kell ezt csinálni, kellemes perceket szerezni másoknak nem kerül semmibe, „Köszönni ingyen van!”. Művészkollégái is kedvelték, nagyra becsülték. Latabár Árpád, a legendás komikus, akivel (és persze Latabár Kálmánnal is) sokszor lépett fel, ezt írta az emlékkönyvembe 1959-ben: „Legyél olyan aranyos ember, mint az apukád, és akkor mindenki szeretni fog (bár ezzel nem sokra mész).”.

Kalapos is volt

Pataki Ferenc Dombóváron született 1921-ben, és Budapesten halt meg 2017-ben. Különleges adottságával csodagyereknek számított. Kiváló zenei és nyelvtanulási képessége is volt. A Királyi Katolikus Esterházy Miklós Nádor Főgimnáziumban (ma Illyés Gyula Gimnázium) tett érettségi után munkaszolgálatos volt a háború végéig, majd orosz hadifogolyként fakitermelésen dolgozott.

Kitanulta a kalapos mesterséget, de nem azzal kereste a kenyerét, hanem a fejszámolótudását bemutató fellépésekkel, itthon és külföldön. A közönségtől kapott számokkal fejben végzett szorzást tízjegyű szorzatig, vagy vont köbgyököt percek alatt, miközben humorral vegyítette műsorát.

Fontosabb elismerései: Érdemes Művész (1982), Dombóvár (2003) és Budapest XIII. kerület (2016) díszpolgára. Néhány, nem közvetlen rokona még él Dombóváron: a Bárány család tagjai. Unokaöccse, Bárány János gyerekkorában sokszor elkísérte, ha a környéken lépett fel. Már a hatvanas években autóval járt, nagy dolog volt akkoriban egy kissrácnak beülni a nagybácsi mellé, s átrobogni valamelyik közeli település kultúrházába.

Borítóképünkön: Pataki Ferenc (jobbról), Ivanich Miklós zongoraművész és felesége egy ünnepségen

Ezek is érdekelhetik