Zemán Katalin bevehetetlenül őrizte a kaput a nagy meccsen

„Ahhoz viszonyítva, hogy nők játszottak, lelkes küzdeni akarást és helyenként egy-egy ötletes megoldást láthattunk tőlük.” A kor gondolkodásmódját is tükröző értékelés a megyeszékhelyen első alkalommal rendezett, nagypályás női labdarúgó-mérkőzés után született. A kereken ötven évvel ezelőtti, sport- és helytörténeti szempontból egyaránt mérföldkőnek számító meccs – olvasható a Tolna Megyei Népújság 1971. június 2-i lapszámában – nagy közönségsikert hozott.

Közel ezerkétszázan voltak kíváncsiak a városi sporttelepen zajló találkozóra, melyen a Szekszárdi Szövetkezeti SK fogadta a Dombóvári Kesztyűgyár csapatát. Nem húzzuk tovább az időt, közöljük, hogy a vendéglátók 2–0 arányban nyertek. Fél évszázad elteltével már nem könnyű feladat, főleg idővel férjezett névre váltó hölgyek közül fellelni egy csapattagot. Kutatásunkat szerencsére siker koronázta, megtaláltuk a szekszárdi gárda egykori kapusát. Sulyokné Zemán Katalin Szedresben él nyugdíjasként.

Viszont annak idején húszhoz közeli, sportot kedvelő fiatal lányként a megyeszékhelyen kergette a labdát. Kezdetben nem a focilabdát, mert az úgy túl egyszerű lenne.

– A hetvenes évek elején kézilabdásként edzettem társaimmal együtt a sporttelepi salakos pályán – tekintett vissza az említett esztendőkre Sulyokné Zemán Katalin. – Szomszédságunkban gyakoroltak a labdarúgó lányok, és ez mint érdekesség, felkeltette mindannyiunk érdeklődődését. Az enyémet is. A részletekre már nem emlékszem, de az biztos, hogy valahogyan közéjük keveredtem. Megtetszett a foci, és ebben a közösségben maradtam. Még azt sem bántam, hogy kézilabda-mezőnyjátékosból labdarúgókapus lettem.

Ugyanis erre a posztra jelölt ki Mezei Aurél szakosztályvezető. Akit a lányok természetesen mesternek szólítottak. A bátaszéki, immár néhai tréner ismert és elismert személyiség volt annak idején a megyében. Kétségkívül komolyan vette feladatát, avagy küldetését, mely aranylábú lányok kinevelésére összpontosult. Erről a misszióról éppen Sulyokné Zemán Katalin szerzett fárasztó tapasztalatokat. Nemcsak azért, mert az edző általában is mindenkit úgymond jól meghajtott, hanem a külön a kapusra szabott edzésterv miatt is.

– A többiek már javában zuhanyoztak, amikor nekem még többletfeladatokat kellett végrehajtanom a pályán – tekintett vissza erre a rendszeres pluszmunkára. – Például kizárólag guggoló helyzetben kaphattam el a felém dobott vagy rúgott labdát. A dobások vagy rúgások között pillanatnyi szünet sem volt, tehát megállás nélkül vetődnöm kellett hol ide, hol oda.

Az biztos, hogy ez és a többi ilyen, az állóképességet és a reflexeket egyszerre igénybe vevő és fejlesztő foglalatosság meghozta eredményét. A szekszárdi fiatal ugyanis kiváló kapusnak bizonyult. A már említett, sport- és helytörténeti nevezetességű mérkőzésen, mely Sudár játékvezető sípjelére kezdődött, minden lövést magabiztosan hárított. Saját „regimentje” ugyanakkor, Vecsei Mária és Frei Ilona révén, két alkalommal is megrezegtette a dombóváriak hálóját.

A közönség ünnepelte a kapust

A nagy hírű Videotont 1971. július végén 3–0 arányban győzte le a Szekszárdi Szövetkezeti SK. Az összecsapásból még nem telt el negyed óra, amikor minden szem Zemán Katalinra szegeződött. Részlet a korabeli tudósításból:

„A 12. percben a Videoton vezetett támadást és a jól cselező Balikát a 16-oson belül buktatták a hazai védők. A megítélt 11-est Bihari lőtte, de a közönség nagy ovációja közben Zemán vetődéssel mentett.” A szekszárdiak játékerejét jól mutatja, hogy egy hónappal később a Bajai Ruhagyárra 14–0 arányú, megsemmisítő vereséget mértek.

Zemán Katalin 1971 nyarának végéig őrizte a női labdarúgó együttes hálóját. Ekkor férjhez ment, abbahagyta a sportot. Két lánya átvette tőle a stafétabotot, mindketten kézilabdáztak. Egyaránt a kapus posztján játszottak.

Borítóképünk: Sulyokné Zemán Katalin ismét a kapuban, sportszerelésben, kezében labdával