Erdélyből, Csángóföldről indult és Zombán kötött ki Bálint atya

– Fiatalként Ceaușescu Romániájában élt, de itt lett pap Magyarországon. Hogyan történt?

– Klézsén, ahol éltünk, az iskolában társaim sokszor mondták: te pap leszel – mondja Serban Valentin, azaz Bálint atya. – Én? – mondtam. – Dehogy, minek! A Jóisten menjen egy másik helyre, ne csak hozzánk, a mi családunkba, ahol már van egy szolgája. Mert az egyik testvérem ezt a hivatást választotta, Bukarestben szentelték pappá. Katonák voltunk László András barátommal a romániai, mondjuk úgy, hogy a forradalom idején is, amikor nagybátyám, dr. Demse Péter, ahogy itt Zombán emlegetik, a nagyműveltségű plébános azt üzente: gyerekek, ha papok szeretnétek lenni, gyertek Magyarországra. Eljöttök hozzám, bemutatlak benneteket Mayer Mihály püspöknek, aztán elvégzitek a teológiát és papok lehettek itt Magyarországon. Kilencvenben leszereltünk, és mind a ketten eljöttünk Zombára.

– Könnyű volt országot váltani?

– A nyelvvel volt baj, de nem először – mondja nevetve. Mikor Csángóból eljöttünk Erdélybe, az ottani kiejtés más volt, mint ahogy mi beszéltünk, de azt mondták, az az igazi magyar nyelv. Tanuljátok meg! Meg is tanultuk azt az ízes székely nyelvet. Aztán, mikor idejöttünk, itt megint másképp beszéltek. Hát ennyi magyar nyelv van? – gondoltuk. Másképp beszél a tolnai ember is, mint a baranyai. Ezt később vettem észre, mikor tizenöt éven át Iregszemcsén voltam plébános, és oda tartozott három falu Somogyból, Tengőd, Kánya, Bedegkér.

– Azért ez nem okozott bizonyára komoly problémát a zombai évek kezdetén...

– Nem hát. Nem is volt időnk ezzel foglalkozni. Szent Andráskor jöttünk át, s hamarosan Győrben találtuk magunkat a Hittudományi Főiskolán. Egy évig voltunk ott, s a következő esztendőben, amikor II. János Pál pápa először Magyarországra, így Pécsre is ellátogatott, Mayer Mihály megyés püspök újraalapította a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolát, Győrből visszajöttünk. Visszajöttünk, mondom így, mert Pécs közelebb volt Zombához ahol az otthonunk volt. Itt töltöttük minden szabadidőnket nagybátyám mellett.

– Mikor szentelték pappá?

– 1995-ben Mayer Mihály püspökatya négyünket szentelt pappá. Én Dombóvárra kerültem káplánnak, a barátom, László András a Komlóhoz tartozó Mecsekjánosiba. Dombóvárról egy év után püspök úr áthelyezett Bicsérdre, majd hat évre rá plébánosnak Iregszemcsére, s ott nyolc falunak és három tanyának voltam papja másfél évtizeden át.

– Onnan pedig újra Zomba.

– Püspök úr azt mondta, aki tizenöt évig volt egy helyen, már megérett rá, hogy továbbálljon. S négy éve – mondhatom úgy is – hazajöttem. Innen indultam a teológiára, s most újra itt vagyok.

– A Bákó megyei szülővárostól Zombáig távolságban és időben is igen hosszú utat tett meg. Hogyan emlékszik vissza, mikor fordult igazán a papi hivatás felé?

– Talán a katonaság volt a leginkább sorsfordító. Akkor éreztem igazán, akarom, hogy pap legyek. Mert tudtam, hogy a demokrácia, a szabadság jó, de a félreértett demokrácia meg a szabadosság nagyon rossz.

– Bizonyára volt sok jó is a felszentelése óta eltelt negyedszázad során...

– Ami legtöbb örömet adott, az a táboroztatás. A magyarkeszi plébánián szoktunk összejönni a gyerekekkel, egy-egy hetet ott eltölteni. Nem mondom, fárasztó volt, de a lelkünk, az én lelkem is felfrissült, feltöltődött, s ez kárpótolt mindenért.

– A héten van az ezüst miséje. Az arany, meg a vasmiséig még van hátra sok év. Mit szeretne, hogyan teljenek ezek?

– Végzem tovább a munkámat, vagy inkább úgy mondom, a hivatásomat. Aztán, hogy hol, az nem rajtam múlik. A püspökatya tudja mindig, hogy hol van Istennek, s az embereknek szükségük rám.

Útkeresés, vándorlás a hosszú úton

– Nem is papként kezdtem a felnőtt életemet, hanem mint villanyszerelő. Óvodás koromtól volt egy nagyon jó barátom, mintegy lelki társam, László András, aki sajnos már nem él. Vele mindig együtt voltunk, egyszerre érettségiztünk, együtt dolgoztunk villanyszerelőként, csak a katonaság választott el valamelyest, én Konstancára kerültem, ő meg attól néhány tíz kilométerre, Csernavodára, ahol a romániai atomerőmű van. Mikor együtt voltunk, gyerekként, gimnazistaként is, minden este elmentünk templomba. Később az járt a fejünkben, elmegyünk Gyulafehérvárra, ahol a legendás püspök, Márton Áron is tanult. De előbb Csángóföldről elmentünk a majd kétszáz kilométerre lévő, magyarlakta Sepsiszentgyörgyre. Ott dolgoztunk öt éven át. Aztán bevonultunk. Mindig istenfélő, az Istent szerető ember voltam, de ott láttam meg igazán, hogy a fiatalok, valamennyien, magyarok, románok egyaránt, olyanok, mint ahogy az evangélium írja: pásztor nélkül való juhok.