konferencia

2021.07.04. 11:00

Ha munka van, biztonság, biztos megélhetés is van

A járványhelyzet nehéz helyzetbe hozta a hazai gazdaságot, különösen a mélyszegénységben élőket, köztük roma embertársainkat érintette. Ezért egy road show keretében felkeressük az ország több pontját, hogy közösségünk munkaképes korú tagjait visszavezethessük a munka világába – fogalmazott Sárközi János József képviselő az Országos Roma Foglalkoztatási Központ és a Bátai Vadvirág Egyesület által szervezett szombati konferencián.

Gazsó Rita

Fotó: Makovics Kornél

A Roma Foglalkoztatási Központ az Országos Roma Önkormányzat egyik intézményeként az identitás- és hagyományőrzés mellett a romák foglalkoztatásának elősegítését helyezi előtérbe, ezzel támogatva a cigány emberek jövőjét. – Ehhez hívtuk segítségül a sorozat előadóit – mondta Menyhért Attila, az Országos Roma Foglalkoztatási Központ igazgatója a road show negyedik állomásán, Szekszárdon.

– Nehéz időszakon vagyunk túl. A pandémia mindenkit sújtott, nem törődött szociális helyzettel, etnikai hovatartozással. Megviselte a cigány családok életét is – fogalmazott Agócs János, az Országos Roma Önkormányzat elnöke. Kiemelte, kisebbségi megkülönböztetést vizsgáló kutatások megállapították, hogy a magyarországi romákat érinti leginkább munkaerőpiaci diszkrimináció az unióban. A cigány népesség foglalkoztatása alig éri el a harminc százalékot. A foglakoztatási, képzési programok megismertetésének célja, hogy hosszú távon munkához juttassák a roma közösség tagjait – hangsúlyozta.

– A mai fórumot is azért hívtuk életre, hogy segítsük a hazai cigányságot abban, hogy munkát tudjon vállalni az elsődleges munkaerőpiacon. Ha munka van, biztonság, biztos megélhetés is van. Ez az alapja annak, hogy a többségi társadalom és a romák közötti feszültség megszűnjön, amihez most eljött az idő, ráadásul ehhez őszinte politikai szándék is akad – hangsúlyozta.

Az oktatások és képzések elmaradottabbak a régiónkban – idézett a Közép-Dunamenti Fejlesztési Térségről nemrégiben készült tanulmányból Orbán Attila, a Tolna Megyei Önkormányzat elnökhelyettese. – Már pedig úgy lehet fejleszteni, ha az oktatásra sokkal nagyobb hangsúlyt fektetünk – emelte ki az elnökhelyettes, aki emellett a romák alapkompetenciáinak erősítésében látja a jövőt.

A konferencia az előadásokat követően kerekasztal beszélgetéssel zárult.

Dombóvár és Tamási környékén több a munkanélküli

A munkahelyvédelmi intézkedések jelentősen enyhítették a járvány okozta negatív gazdasági hatásokat Tolnában – mondta Sárosi Viktória a megyei kormányhivatal Munkaerőpiaci osztályvezetője az Országos Roma Foglalkoztatási Központ fórumán. Bár az előző években folyamatosan csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma, a járványhelyzet negatív hatásaként tavaly a 9400-at is elérte a szám, amely idén júniusra közel 6600 főre csökkent. A legkevesebb álláskereső a bonyhádi és a paksi járásban található, a legtöbb pedig a dombóvári, illetve a tamási térségben.

Borítókép: Agócs János, az Országos Roma Önkormányzat elnöke (balról), Menyhért Attila, a Roma Foglalkoztatási Központ intézményvezetője és Sárközi János József, az Országos Roma Önkormányzat képviselője a szombati konferencián Szekszárdon

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában