2021.08.16. 20:00
Alelnök SUP-deszkán, gyermekként az Olt-holtágon tutajozott
Orbán Attila bebizonyította, hogy ha egyelőre nem is a jég, de a víz hátán biztosan megél. A megyei közgyűlés alelnöke ugyanis a múlt hét végén az előkelő második helyezést érte el az I. Fadd-Dombori SUP Kupán, férfi senior kategóriában.
Fotó: Beküldött kép
De mi is az a SUP? Ez nem más, mint a Stand Up Paddle rövidítése, nagyjából annyit tesz, hogy állva evezés, egy nagyobb méretű szörfdeszkán.
Az alelnök teljesítménye azért is elismerésre méltó, mert Erdély olyan vidékén nőtt fel – Brassó környékén –, mely területhez inkább vadregényes hegyeket társítunk, mintsem víztükröket.
– Az igaz, hogy hegyek között gyerekeskedtem, de volt ott azért víz is – pontosított Orbán Attila. – Szüleimmel együtt Apácán laktam, ez a település pedig az Olt bal partján található. A folyót a nyolcvanas évek elején szabályozták, ennek okán a nagy kanyarok holtágakká váltak. Nem érték el a Fadd-Dombori holtág kiterjedését, de azért társaimmal együtt remekül tudtunk bennük fürdeni és horgászni. Bár csónakunk nem volt, tutajszerű alkalmatosságot építettünk és azzal szeltük át a víztükröt. Hadd tegyem hozzá, azt azért nem szeretném, ha az én gyerekeim ilyen lélekvesztőkre rámerészkednének.
Az alelnök azt is elmondta, hogy a SUP már korábban felkeltette érdeklődését. A Balatonon belekóstolt ebbe a sportba, majd miután egészen jól ment a próbálkozás, vett is magának egy SUP-készletet. A megyében a szálkai víztározón is evezett. Ilyen előzmények után már érthető, hogy miért is vállalta a megmérettetést Fadd-Domboriban.
– Nagyon fontos az egyensúlyozó készség, mert csak így lehetséges a felszínen maradni, emellett keményen kell hajtani, figyelembe véve az ellenszél okozta kockázatot, de ha teljes erőből, a szabályokat betartva és sportszerűen küzdünk, akkor célba érünk, akár dobogós helyen is – foglalta össze a kupán követett versenyzői stratégiáját és taktikáját.
S ha valaki erre megjegyzi, hogy a fenti gondolatmenet politikai hitvallásnak is beillik, az nem téved: ezt maga Orbán Attila erősítette meg.