interjú

2021.08.02. 11:30

Az öröklét feltétlen igazságát vallja a hétgyermekes kántor

Papnak készült, aztán kántorként és nős diakónusként tevékenykedett évtizedeken át Csukor Árpád. Munkássága elsősorban Bátaszékhez kötődik, ahol ma is él. Hét gyermeket nevelt fel a feleségével. Vallja, hogy a hit képes erőt és lelki derűt adni minden élethelyzetben.

Wessely Gábor

– Igencsak eseménydús volt az a 83 év, amit eddig a földi világban töltött…

– Igen, már a kezdetektől – mondja Csukor Árpád bátaszéki kántor és diakónus. – Kétéves voltam a II. bécsi döntés idején, amikor Észak-Erdélyt visszacsatolták Magyarországhoz. A szülőfalumon, Magyarzsákodon keresztül vezették a határt. Mi odaát maradtunk volna, úgyhogy a szüleim átszöktek velem. Pesten találtak lakást, megélhetést. Tanulmányaimat Esztergomban folytattam, de három év után abbahagytam a teológiai szemináriumot, mert a családalapítás vágya erősebb volt bennem, mint a papi hivatás iránti elkötelezettség. Főleg miután megismerkedtem a későbbi feleségemmel, akiben igaz társat találtam. Házasságunkat Isten hat gyermekkel ajándékozta meg, három fiúval és három lánnyal. Később egy állami gondozott cigány kislányt is magunkhoz vettünk. Ma már 18 unokánk és kilenc dédunokánk van.

– Nem lett pap, de kántorként és diakónusként is ellát egyházi szolgálatot…

– A zene mindig vonzott. Szeminaristaként bebarangoltam a gregorián és a szent zene, a Musica Sacra birodalmát. Megszereztem 1960-ban a kántori oklevelet, és ennek birtokában foglaltam el nyáron a bátaszéki kántori állást. Karácsonyra már újjászerveztem az egyházi énekkart, ami közreműködött az ünnepi misén. Gyarapodott a család; lakásproblémák miatt egy ideig Simontornyán és Vaskúton éltünk. Bátaszékre 1967-ben költöztünk vissza, amikor megfelelő kántorlakást kaptunk. Itt 26 évig működtem, aztán, 1993-ban meghívtak Bajára kántornak, karnagynak és hitoktatónak. Nagy örömmel játszottam a jó állapotban levő gyönyörű orgonán. Tíz évig, nyugdíjba vonulásomig éltünk ott, szolgálati lakásban, de végig megmaradtunk bátaszékieknek. Közben Bábel Balázs, Kalocsa-kecskeméti érsek atya diakónussá szentelt 1999-ben, Szent Péter és Pál apostolfejedelmek ünnepén.

– Mindemellett más tanítói, szervezői, hitéleti tevékenységeket is folytatott…

– Tanultam és tanítottam. Elvégeztem 1986-ban a Pázmány Péter Teológiai Akadémia levező tagozatát. Megszerveztem 1983-ban és tíz éven át működtettem a Pécsi Egyházmegyei Kántorképző fiókintézményét Bátaszéken. Összesen 241 növendékünk volt. Megalapítottam 1990-ben a Bátaszéki Pedagógus Kórust, mely itthon és külföldön is fellépett, és kétszer szerzett arany minősítést. Körülbelül 110 mű volt a repertoáron, amikor 13 év után átadtam a vezetést az utódomnak. Éveken át dolgoztam óraadó énektanárként a helyi II. Géza Gimnáziumban. Ide Bajáról is visszajártam csütörtökönként, amikor ott szabadnapom volt. Életem fontos eseményeként tartom számon azt is, hogy 1990 májusában, az országban másodikként, Bátaszéken megalakítottam a Kolping Család Egyesületet. Egy színes, katolikus világi közösséget, melyhez kívülállók is csatlakoztak, ha kirándulásokra, zarándoklatokra mentünk. Ott voltunk például Adolf Kolping boldoggá avatásán Rómában, 1991-ben. Tartottunk Kolping-bálokat, Orbán-napi rendezvényeket, borversenyeket, szerveztünk szabás-varrás és német nyelvtanfolyamot, miközben igyekeztünk követni Kolping négyes célkitűzését: álljunk helyt a hivatásunkban, a családunkban, a hitünkben és a társadalomban!

– Ön helytállt civilként, aztán diakónusként is. Mi a különbség egy hívő házasember és egy nős diakónus között?

– A felszentelés által a szentségi kegyelem támogatja a diakónust, ugyanúgy, mint a papot, a rá bízott liturgikus, tanító és karitatív feladatok elvégzésében. Buzdítom a hívőket és hitkeresőket, vezetem az imádságot, ünnepélyesen keresztelek, szentesítem és megáldom a házasságkötést, a szent útravalóval készítem fel a betegeket, és végzem a temetési szertartást. Az oltárhoz kapcsolódva, Istennek szentelt szeretetszolgálatot végzek a püspök, illetve a helyi lelkipásztor mellett és nevében. Hálát adok az Úrnak a hit ajándékáért, amivel képessé tesz arra, hogy mindig érezzem az öröklét feltétlen igazságát. Ennek erejében voltam képes túljutni az élet megpróbáltatásain. Megáldott Isten egy bizonyos fokú humorérzékkel is, mint belső szabadságom jelével. Buzgón imádkozom a Szent Szűz közbenjárásáért, hogy mihamarabb meglássam az Úr arcát. Tudom, manapság a haláltól való félelem sokakat kétségbe ejt. Én azonban biztosan támaszkodom Istenemre, tehát arra a szeretetre, amely képes megújítani az egész világot.

– Problémát semmiben sem lát?

– Dehogynem. Nagy szomorúsággal tölt el, hogy látom, mily vészesen fogy nemzetünk. De bízom abban, hogy Isten és Mária, a Magyarok Nagyasszonya pártfogása alatt megmaradunk. A tatár, a török után is csak pusztaság és romok látszódtak. De megmaradt a gyermekvállalási kedv, ami ma nincs. Pedig csak akkor kaphatunk erőre, ha felismerjük, hogy ettől függ sorsuk és nemzetünk jövője. Ám ehhez józan gondolkodás, erős hit kell. Ahol sem a hit, sem az erkölcs alapelvei nem érvényesülnek, törvényszerű folyamat a fogyatkozás, a tönkremenetel. A hit viszont képes erőt és lelki derűt adni. Ezért kell hirdetni. Fontos feladatomnak tartom, hogy közösségi portálokon hirdessem az evangéliumot. Az ilyen típusú írások közzétételét már az iWiW-korban kezdtem; 2006-óta végzem. A visszajelzések szerint sokak gazdagodására és örömére. Ha felkérnek, különböző helyeken szentbeszédeket is tartok. Beszédeimet, írásaimat igyekszem alapos gonddal és figyelemmel szerkeszteni.

– Merre tovább? Megállítható a romlás?

– Sajnos keresztény Európa, keresztény Magyarország már nem létezik. A kontinensen uralkodó balliberális körök, a gazdagság, a társadalmi termelőerők fenntartása céljából bevándorlókat hívnak az országaikba. Ez a keresztény kultúra sorvadását, az iszlám előretörését hozza. Mégis bíznunk kell abban, hogy az emberiség történelme Isten kezében van, és előbb-utóbb megfordulhat ez a rossz irány. Tudjuk persze, hogy a nagy fordulat általában nem azonos a megfelelő fordulattal. A rendszerváltáskor, 1989–90 táján fölfokozott érdeklődés mutatkozott a katolikus egyház iránt is. Reménykedhettünk, hogy a társadalmi változások az emberi természetet is megváltoztatják. Ám ez naiv feltételezés volt. Az igaz, hogy megteltek a templomok, és sokkal több gyerek járt hittanra, mint korábban. Ám ez az átmeneti érdeklődés, érdekeket és haszonelvűséget rejtett. Sokan egyszerűen azt vélték, hogy érvényesülésüknek kedvez, ha kereszténynek mutatkoznak.

– Hogyan telnek mostanában a napjai? Szokott összegezni, visszatekinteni, elmélázni, vagy még mindig sűrű az élete?

– Nagy a család, jönnek is, megyek is, sajnos egyedül, mert a feleségem öt éve meghalt. Az egyik lányom Svájcban él, nemrég látogattam meg. De itthon lenni is szeretek. Tevékenykedve töltöm az időt, soha egy percet sem unatkoztam. Gyakran hallgatok zenét, elsősorban klasszikusokat, de az igényes könnyűzene is közel áll hozzám. Ha hívnak diakónusi vagy kántori szolgálatra, szívesen vállalom, az ügy szeretetétől hajtva. Áhítatra hangol a felkelő nap fénye, és boldogan nézem a lemenő nap megelevenedő, táncoló színeit. Megcsodálom Isten gyönyörű teremtését, ezt a szép világot, és hálát adok azért, hogy ennek a teremtésnek része lehetek.

A legkorszerűbb életszemlélet

Csukor Árpád az erdélyi Magyarzsákodon született 1938-ban, katolikus családban. Ketten voltak testvérek. Szülei 1940-ben Pestre költöztek. Az esztergomi ferences gimnáziumban érettségizett 1957-ben, majd teológiai tanulmányokat folytatott, de nem lett pap. Kántori oklevelet szerzett 1960-ban, és Bátaszékre költözött. Házasságot 1962-ben kötött, hét gyermeket nevelt fel feleségével. A Pázmány Péter Teológiai Akadémia levező tagozatát 1986-ban végezte el. Diakónussá 1999-ben szentelte Bábel Balázs kalocsai érsek. Abban az időben – 1993–2003-as nyugdíjazásáig – Baján volt kántor, karnagy, hitoktató és kórházlelkész. Mindeközben Bátaszékre is visszajárt, óraadó volt a gimnáziumban, és vezette a pedagóguskórust. Munkásságáért 2000-ben megkapta Bátaszék város Pro Urbe díját.

Azt vallja, hogy amint Jézus Krisztus másokért élt, úgy kell nekünk is élnünk. Mert a bajok akkor kezdődnek, ha egy egyén vagy egy közösség életét nem ez határozza meg. A háborúságok az önzés megnyilvánulásai. Jézus az üdvösség jó hírét hozta el számunkra, a szeretetet akarja erősíteni a lelkekben. És ennél korszerűbb életszemlélet nem létezik.

 

Ezek is érdekelhetik