Egy őszinte mosolyú felsőnyéki férfi kalandjai Szibériában

– Utazásai toplistáján hol helyezné el ezt a szibériai kiruccanást?

– Tudni kell, hogy évtizedeken át mikroelektronikával foglalkoztam, s a legtöbb utazásom szakmai kiküldetés volt – mondja dr. Balogh Béla. – Sosem számoltam meg, hogy hányszor jártam külföldön, de szerintem biztosan több, mint ötszáz alkalommal. S ebben jócskán voltak magánutak is. A legemlékezetesebbnek Athoszt tartom. A Görögországhoz tartozó, de közigazgatásilag önálló kolostorköztársaság belső élete nagyon megfogott. Második-harmadik helyre teszem az El Caminót és Perut, a Machu Picchut. S ezeket követi a listámon a mostani távol-keleti utam.

– Egyedül ment?

– Igen. A családom próbált lebeszélni, hogy nem vagyok már mai gyerek, és Szibériában nem sokat ér az emberélet, megölnek, vagy szerencsésebb esetben leütnek, elrabolnak és váltságdíjat követelnek majd értem, de sosem voltam veszélyben. Jól beszélek oroszul, Kijevben szereztem diplomát annakidején; könnyen szót értettem, szóba elegyedtem mindenkivel. Volt, ahol rám tukmálta a kofa ingyen a barackot a piacon, amikor megtudta, honnan jöttem, volt, ahol a taxisofőr a 125 rubeles viteldíjból 25-öt visszaadott, mondván, hogy nekem nagyobb szükségem van a pénzre, mint neki. Volt, ahol valaki kivett egy nap szabadságot, csak azért, hogy nekem, az idegennek, megmutassa a városát. Mindenütt szívélyesen fogadtak, dicsértek, hogy szerintük jó ember vagyok, mert jó, őszinte a mosolyom.

– Mi mindent látott Felsőnyéktől Vlagyivosztokig?

– Felsőnyéken a szülői házat tartom fenn – egy cikluson át, 2010-től polgármestere is voltam a falunak –, de alapvetően Budapesten élek. Onnan indultam, Moszkváig repülővel mentem, s ott szálltam fel a Transzszibériai Expresszre, ami kilenc nap alatt ér Vlagyivosztokba. Én nem egyhuzamban vonatoztam végig, hanem tíz alkalommal kiszálltam, megnézve egy-egy várost vagy körzetet. Láttam a Jekatyerinburg melletti erdőben azt a gödröt, amelyben a meggyilkolt cári család tagjait elégették, s a gyilkosság helyszínén épített székesegyházat. A város közelében, az Urál-hegység lábánál található Európa és Ázsia határa.

– Eljutottam a Bajkál-tóhoz, ahol motorcsónakot vezethettem, érdekes hely volt Ulan-Ude, a burját-mongol főváros, ahol egy buddhista kolostort is megnézhettem, és jártam Birobidzsanban, a zsidó autonóm terület fővárosában, amit Sztálin hozott létre 1930 körül. A maga idejében, amikor még nem létezett Izrael, ennek kedvező visszhangja volt. Még Kanadából és Ausztráliából is költöztek oda zsidó családok. De lassacskán elszállingóztak; mára csak a lakosság töredéke zsidó. Végül, de nem utolsósorban, váratlanul nagy élmény volt belekóstolni a vlagyivosztoki mindennapokba. Megfordultam már pár helyen, de én még ilyen gazdag várost nem láttam.

– Mitől gazdag?

– Ez egy vámszabad terület. Minden japán. Ami nem japán, az kínai. Háromnyelvű feliratok mindenütt, böhöm nagy, jobbkormányos luxus terepjárók, pörög a biznisz.

– S visszafele már repülővel jött?

– Igen, mert szorított az idő. Az orosz vízum harminc napra szól. Előtte még megnéztem a kolimai körzet fővárosát, Magadant. Az 1930-as évektől kezdve működtek arrafelé sztálini átnevelőtáborok, kényszermunkatáborok. Amiatt aggódott legjobban a rokonságom, nehogy odamenjek. Ott csak az egykori rabok és fegyőrök leszármazottai élnek! De ez ma már nem igaz. Az éghajlat ugyan zord, nagyon északon van, de egy élhető, százezres várossá nőtt mostanra. Nagyon megfogott A gyász arca című szobor, mely embereket könnyezik. Milliók pusztultak el ott. A település repülővel vagy hajóval közelíthető meg. Út csak egy van, ami a kétezer kilométerre levő Jakutszkba vezet, de ennek is a kilencven százaléka földút. Csontok útjának nevezik, mert a rabok építették, és aki meghalt, azt nem temették el, hanem „bedolgozták” az útba.

– Mi szerepel még a bakancslistáján?

– Sok minden. Még csak 78 éves vagyok! Mindig alaposan felkészülök, tervezek, szervezek, olvasok, szállást foglalok. Szeretek előre, fejben utazni, s így nem érhet csúnya meglepetés. Nagyon érdekel Mexikó, mert az inkák földjét már láttam, de az aztékokét és a majákét még nem. El akarok jövőre oda is menni, és Alaszkába is. Igaz, ahhoz most is egészen közel voltam…

Borítóképünkön: Dr. Balogh Béla Jekatyerinburg mellett, Európa és Ázsia határán