családok

2021.12.04. 07:00

Az ifjú városlakók fákkal együtt cseperednek fel

Idén is újabb facsemetékkel gyarapodott Bonyhád. De ami még az 53 Életfánál is örömtelibb, hogy mindegyik egy ifjú bonyhádi lakos születését jelzi, akikkel együtt cseperedhetnek fel.

Vizin Balázs

– Bízunk benne, hogy a fák és a babák is együtt cseperednek fel, és legalább a nagykorúságukig itt lesznek a városban – ezzel a gondolattal köszöntötte a családokat csütörtökön Filóné Ferencz Ibolya. Bonyhád polgármestere azokhoz szólt a Móricz Zsigmond utcában, akik azon a településrészen laknak, így a házukhoz legközelebb eső Életfát választhatták ki. Hozzátette, a fák gondozása akkor is jó kezekben lesz, amikor az ifjú felnőttek tanulmányi, vagy munkahelyi elfoglaltság okán ideiglenesen elhagyják a várost, de biztos ami biztos, térjenek haza és vessenek majd rá egy pillantást – a gyermekkorukra is visszagondolva.

Brandt Huba és felesége, Vivien gyermekükkel, Beliánnal. Fotó: A szerző felvétele

Arról is tájékoztatta a megjelenteket, hogy minden évben nagy népszerűségnek örvend a program, ezt igazolja, hogy idén is 53 Életfát ültetnek el a családok a város számos pontján, ezúttal a COLONIA Alapítvány támogató segítségével. – Most ugyan csupán néhány fok van idekint, de a nyári forróságban se feledkezzetek el a fákról. Ha esténként erre sétáltok majd, öntözzétek meg egy kanna vízzel, hiszen már a facsemeték is „családtagokká” váltak, róluk is kell gondoskodni – vetítette előre a polgármester, aki ezt követően néhány jó szó és gratuláció kíséretében átadta az érintetteknek a város ajándékát: az Életfa Programban való részvételt igazoló emléklapot és a hozzá tartozó kék vagy rózsaszín szalagot.

Berg Dániel feleségével, Bettinával, kezükben a kis Zalán. Fotó: A szerző felvétele

– Szívből remélem, hogy jövőre újabb facsemetéket ültethetünk el – akár – ebben a körben, mert akkor az azt jelenti, hogy tovább gyarapodott a város lakossága. Ebben az esetben két alkalommal is találkozhatunk, hiszen az Életfa Program mellett a 2021-ben indított Bonyhádi Babacsomag is nagyon népszerű. Itt is vannak olyanok, akiknek az év elején már gratulálhattam egyszer kisgyermekük megszületéséhez – emlékezett vissza Filóné Ferencz Ibolya. A program folytatásában a családok – a város közüzemi cége, a BONYCOM Nkft. munkatársainak segítségével – elültették és megöntözték a facsemetéket, amelyekre ezt követően büszkén kötötték fel a nevükkel ellátott szalagokat.

A fejlesztések is családokat szolgálnak

A nemrégiben született kisbabák remélhetőleg hosszú évtizedeken át tekintik majd otthonuknak Bonyhádot.

Az önkormányzat egyik legfontosabb feladata segíteni ezt a folyamatot, és az itt élő családokat. – A támogatás sokféle: fejlesztéseket valósítunk meg, új bölcsődei férőhelyeket biztosítunk, óvodákat újítunk fel, közösségi és játszótereket alakítunk ki. Mindezt annak érdekében tesszük, hogy még szerethetőbb és élhetőbb hely legyen Bonyhád – mondta a polgármester.

 

Ezek is érdekelhetik