Koronavírus

2022.01.13. 16:20

Elért-e már Tolnába az omikron?

Karácsonyig leszállóágban volt, az utóbbi időben viszont érezhetően megnőtt a koronavírus-fertőzéssel vagy annak gyanújával érkező betegek száma, amelyet valószínűsíthetően már az új, omikron változat terjedése idéz elő – tudtuk meg Schranz Róberttől.

Gazsó Rita

Dr. Schranz Róbert háziorvos (Fotó: Mártonfai D.)

Fotó: Martonfai Dénes

A szekszárdi háziorvos is megerősítette a virológusok által korábban elmondottakat, amely szerint az új vírustörzs láthatóan gyorsabban terjed, és tünetei talán gyengébbek, mint a korábbi eseteknél, szövődményként például kevésbé okoz tüdőgyulladást. Kiderült, a betegek elsősorban felső légúti tünetekkel jelentkeznek, amelyet nátha és köhögés kísér. 

A koronavírus kezdete óta érvényes protokoll szerint, aki Covid-fertőzésre gyanakszik, azt előzetes telefonos egyeztetést követően fogadja a háziorvos oly módon, hogy kevésbé veszélyeztesse a többi beteg egészségét. Schranz Róbert arra figyelmeztetett, hogy nem jelent teljes biztonságot, ha valaki csupán az első vagy a második oltást vette fel korábban, amennyiben négy hónapnál régebben kapták meg korábbi vakcinát, szükség van a harmadik megerősítő védőoltásra is. 

Ezen a héten is folytatódik az előzetes regisztráció nélküli oltási lehetőség, ezúttal is csütörtök és péntek délután 14-től 18 óráig, valamint szombaton 10–18 óra között a kórházi központi oltóhelyeken és járásonként egy-egy szakrendelőben várják azokat, akik meg akarják kapni a koronavírus elleni vakcinát.

Elmondta, hogy továbbra is sokan kérik a hagyományos influenza elleni védőoltást, amelyet különösen az idősebbeknek és a krónikus betegeknek ajánlja, akiknek az immunrendszere az átlagosnál gyengébb. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában