A Tolnai Népújság egykori szerkesztőjétől, régi kedves kollégánktól búcsúzunk

Ismét kevesebb lett azok száma, akik azon dolgoztak és dolgoznak, hogy a Tolnai Népújság nap mint nap olvasóink kezébe kerüljön. Elhunyt a lap nyugalmazott szerkesztője, Boda Ferenc (1933–2022).

Tolnai Népújság

Boda Ferenc a szerkesztőségben, munka közben Fotó: Bakó Jenő

Életéről, munkásságáról az egykori pályatárs és barát, Ékes László írt emlékező sorokat: Két évszám közé ékelődött élet Boda Ferencé. Bő negyvenhárom esztendei szolgálat különböző munkakörökben, hosszú ideig olvasószerkesztőként a Népújságnál. Történelemírás. Elsőként publikált eredeti dokumentumokat a Hűségmozgalomról, társszerzője a Mözs története c. kiadványnak, önálló kötete jelent meg megyénk fogyasztási szövetkezeteiről, riportkönyve az Amerikai atyafiságról, majd kikerült a nyomdából az Emlékek, dokumentumok I-III. példánya. Ezek közül az utolsóban a Népújság történetének fontos időszakát mutatja be. Igen sok, jó stílusú írás, megszámlálhatatlan lapszám szerkesztése van mögötte. Közben magyar-történelem szakos diplomát szerzett, tanárrá lett.

Élete – 1950. október 25-től 1993. december 31-ig – sajtótörténet is, a mutációs laptól a nyomdába gombnyomásra közlekedő újságoldalakig. Aki akart, mindvégig tanulhatott tőle szakmát, hivatástudatot, fegyelmet, megfontoltságot, a dolgok mögé nézés fontosságát – bár nem mindig és nem mindenkivel passzolt a szó –, tiszteletet. Vallotta, ki-ki őszintén elmondhatja nézeteit, s azt, ha megváltoznak azok, de a tévedéseit is. Az újságolvasónak pedig információ kell, a lehető legváltozatosabb formában, és senki ne akarja neki megmagyarázni, hogy miként vélekedjen bármiről is.

Boda Ferenc az utóbbi évek szenvedését örök nyugalomra cserélte. Felköltözött az égi redakcióba. Elvitte magával gazdag életét, összetartó családja szeretetét, barátai kézfogását, az őt értő volt kollégái tiszteletét, a kapott és soha vissza nem adott tüskéket. Elvitte a szülőhelye, Szakály és az írni-olvasni tanító, anyai hazának tartott Miszla emlékét; el a naponta járt szekszárdi utcákét, a szerkesztőségét, a szőlőhegyét, ahol megpihent és elfáradt, ahol a különböző nézetet valló barátaival és a munkatársaival elkvaterkázott. Itt hagyott mindent, az emlékét, a mai világot, egy-egy kiürített borospoharat és a búcsúzó mondatát: „Majd gyertek!” Majd jövünk, Feri! Legyen neked könnyű a föld! Nyugodj békében!