Elköszönt a hivataltól Szekszárd aljegyzője

Szekszárd Dr. Göttlinger István most szabadságon van, s nemsokára megkezdi nyugdíjas éveit, aztán vagy vendég, vagy ügyfél lesz majd az önkormányzatnál. De, kezdjük az elején! Katonacsaládban született, édesapja és nagyapja is mundérban védte a hazát, egyik nagyapja még az első világégésből hozott sérülést, másik nagyapja a Don-kanyar borzalmait élte át. Ő viszont inkább civil életre vágyott, s mert vonzotta a jogi pálya, jogász lett. 

Szekszárdon, a Városgazdálkodási Vállalatnál dolgozott jogászként, amikor a tanácselnökök után elsőnek megválasztott polgármester, Kocsis Imre Antal 1990 karácsonya előtt megkereste, legyen a polgármesteri iroda vezetője. A meghívás azonnalra szólt, de neki még voltak befejezetlen feladatai, így január közepén jött a Hunyadi úti irodájából a Béla térre. Mindenkinek új dologba csöppent.

Vállalati jogászként az önkormányzat jogügyei távol álltak tőle, de a megszűnt tanácsi rendszer helyett ekkor kellett az önkormányzati rendszert kitalálni, kialakítani. Nagy kihívás volt ez, mert bár az önkormányzati törvény már megszületett, meg kellett alkotni azokat a helyi rendeleteket, amelyek adták a keretet a működéshez. 

Segítette a munkát, hogy az akkori képviselő-testület a helyi értelmiség színe-javából, magasan kvalifikált emberekből állt. Képviselő volt az irodalmár Gacsályi József, a lapszerkesztő Csányi László, a múzeumigazgató Vadas Ferenc, a tudós doktor Ótos Miklós, és még lehetne sorolni. 

Mindenkire jellemző volt, hogy előbbre akarta vinni a város dolgát, és, bár nagy volt a kihívás, minden tapasztalat nélkül kellett az új dolgokba belevágni, de a lendület, a jó szándék, elkötelezettség, ha néha némi döccenőkkel is, de eredményt hozott. Közben az emberek cserélődtek, jöttek újak, mások elmentek, de Göttlinger István mindenkivel jól tudott dolgozni. 

Az évek során váltakoztak titulusai, lett jogi irodavezető, jogi és közgazdasági irodavezető, majd 2010-ben a képviselő-testület mindkét oldala megválasztotta aljegyzőnek. Változott az évek során a képviselő-testület politikai arca is. Kezdetben az MDF, majd a Fidesz színeit képviselte a többség, de a paragrafusok a pártoktól függetlenek voltak, s bár a jogszabályokat képviselő jogász néha kapott szemrehányást, munkáját mindegyik oldal képviselői elfogadták.

Szerette ezt a munkát. Bár mindig tisztelője volt a bírói szakmának, azt tartja, az a jogi pálya csúcsa, de soha nem jutott eszébe, hogy arra orientálódjon, főleg nem a büntető terület felé. A közigazgatás volt számára a leginkább vonzó, mert emberekkel kell foglalkozni, ügyfélközpontúnak kell lenni, közvetlen állampolgári kapcsolatokat kell építeni, ápolni. 

Annak ellenére, hogy itt is akadt, ami nem volt kellemes, mert vannak olyan jogosítványai az önkormányzat hivatalának a hatósági területen, ahol szankcionálhat. De ezt is az emberek és a város érdekében kellett tenni. Amúgy, bár nem Szekszárdon, hanem Marcaliban született, s Tamásiban, vagy, ahogy mondja, a Miklósvárban töltött szép éveket, szekszárdinak vallja magát. Mondták rá, hogy ő a legszekszárdibb szekszárdi. 

Bő harminc évig szolgálta a várost

Bő harminc évig szolgálta a várost. Szerette ezt a munkát, s most, hogy abbahagyta, biztos sokáig fog álmodni a hivatallal. Ott a paragrafusok kötött betűi mögött látta az embert, soha nem lett a jogszabályok dzsungelébe fásult, könyökvédős hivatalnok. Néhány napja nem úgy kel, hogy megy a városházára dolgozni. De nincs szándékában semmittevő nyugdíjassá válni. 

Öt gyereke közül három már nincs Szekszárdon, őket is többet láthatja majd, unokázhat néha, s lesz ideje levenni a polcról olvasatlan könyveit, de figyeli a város, a városháza életét, s ez már szakmai ártalom, a jogszabályok változásait is, de mint ízig-vérig köztisztviselő, a politikával továbbra sem foglalkozik. És bár van ügyvédi szakvizsgája, nem is gondol arra, hogy ügyvédként folytatja jogász­életét, ám, ha barátai, ismerősei tanácsot kérnek tőle, nem teszi le a telefont.