A pozitív élmények adnak erőt a folytatáshoz

Ezt a nem mindennapi foglalkozást általában inkább a nők választják, ezért nagyon érdekelt, mi motivált egy férfit, hogy az idősek ápolásában, gondozásában vegyen aktívan részt.

– Ez egy nagyon jó kérdés. Már a gimnáziumi éveimben olyan alapot kaptam emberségből, tiszteletből, fegyelemből és munkabírásból, amiért a mai napig hálás vagyok. Ez alapjaiban határozta meg az életutamat. A főiskola után más területen dolgoztam, majd belecsöppentem a szociális ellátórendszerbe, ahol meg kellett tanulni a szakmát. Az idősellátás irányába indultam el az alsótengelici idősek otthonában. Majd 1993-ban átkerültem Szekszárdra – mondta Rottenbacher Ádám.

Ez a hivatás lelkileg és szellemileg megterhelő tevékenység. Csak emberséggel, szívvel-lélekkel lehet csinálni. A több, mint harminc év alatt számtalan sikert, kudarcot és emberi veszteséget is átél egy intézményvezető. De ő is érző ember és erőt kell meríteni a munka folytatásához

– Lehet, hogy közhelynek hangzik, de a szakma és az idősek szeretete és tisztelete az, ami előre visz. Az idősek iránt érzett empátia és tolerancia alapérték egy olyan szegmensben, ahol emberekkel foglalkozunk. Természetesen vannak nagyon nehéz feladatok is, amikor egy-egy életet kapunk a kezünkbe, hiszen hozzánk nem napokra, esetleg hetekre érkezik valaki. Gyakorlatilag életük végéig elkísérjük őket. Ezért nem csupán fizikailag nehéz ez a feladat, hanem pszichésen is. Most itt elsősorban a kollégáimra gondolok, akik ott vannak velük és mellettük minden nap. Az idősellátásban sajnos gyakori a veszteségélmény, melyet közösen kell feldolgoznunk. A munkánkban azért vannak jó és szép pillanatok, örömteli, kedves élmények is.

Gyakran mondom a kollégáimnak, hogy próbálják meg észrevenni a mosolyt a szemek sarkában. Mert van, aki már nem tudja kimondani, de ha a szemében még van egy kis csillogás és mosoly, akkor az mindennél többet ér – mondta a szociális központ igazgatója. A huszonegyedik századi életmód nagyon messze van attól a modelltől, amit a többgenerációs együttélés jelentett. Sok idős ember marad egyedül, messze költöznek a gyermekei, az unokái. Van, aki saját gyermekét temeti el, és így marad egyedül. De a rohanó világ és a rengeteg feladat, ami a hétköznapokat jellemzi, egyszerűen nem arra rendezkedett be, hogy idős, ápolásra szoruló rokonainkra időt tudjunk szánni.

Rottenbacher Ádám nagyon sok élethelyzettel találkozott már, számtalan történetet tudna mesélni. Elmondta, kicsit bánja, hogy nem gyűjtötte össze ezeket egy könyv formájában, mert bizony sokan tanulhatnánk belőle. Ám szabadideje sincs sok, hiszen az intézményvezetés mellett több évtizede tanít is. – A tanítási hitvallásom, hogy a szakma szeretetét, az alázattal teli munkavégzést, a megszerzett ismertekkel, tapasztalatokban gazdag szellemiséget átörökítsem a fiatalabb generációba.

A hat éve létrehozott Triebler Irma díj meglepte, ám nagyon örült neki, mint mondta, jól esett az elismerés.