Megelevenedett a megyeszékhely múltja

A 120 évvel ezelőtti Szekszárdnak is – kezdte a nyugdíjas főlevéltáros – volt nagyon sok szerethető tulajdonsága, szépsége, és a város fejlődésével kapcsolatban akkor is elhangzottak kritikák. Pedig akkor az nagyobb lélekszámú volt, mint Kaposvár vagy Zalaegerszeg.  Az a két megyeszékhely, ugyanúgy, mint az ország sok akkori nagyobb települése, később, a két világháború között nőtt nagyobbra.  Szekszárd viszont, bár már akkor is sokan kifogásolták a lassú fejlődést – erről tanúskodik a hajdani újságok sok írása – alig gyarapodott. 

Nagyközségi rangban volt, de megyeszékhely. Itt voltak a megyei jellegű intézmények, a bíróság, kórház, különböző megyei szervezetek, és volt egy olyan értelmiség, polgárság, amely élte a maga társas életét klubban, kaszinóban, sportban. Ugyanakkor megvolt Szekszárdnak a maga jó értelemben vett paraszti világa Alsóvárosban, Felsővárosban, Újvárosban, ahol szintén megteremtették saját környezetükben a maguk társasági életét. Átjárhatóság is volt a két társasági réteg között, mert például egy-egy színdarab, népszínmű előadásakor együtt szerepelt a főorvos úr, az ügyvéd a jó bort termelő szőlősgazdával. És voltak duhajkodó legények, az egyik oldalon, a másikon pedig a tisztes polgárok, akik este elmentek a Pandzsó, a mai Kossuth utcában működő nyilvánosházba. 

A sok régi történést idézve Kaczián János megrajzolta Szekszárd, hajdan Szegzárd múltjának több szakaszát. Elmondta, hogy Újvárost egy tűz hozta létre. 1794. augusztus hetedikén, vasárnap délelőtt, a Felsővárosban pusztítottak a lángok. Leégett úgy hatszáz ház, a fél város. Utána sokan nem a régi helyen, hanem a mostani Újvárosban kezdtek építkezni. Nem is tudtak volna valamennyien visszamenni, mert megszigorították a szabályokat, hogy a lángok ne tudjanak gyorsan terjedni, már csak egymástól távolabb, minden második régi helyén épülhetett új ház. 

Később a fejlődést talán az fogta vissza, hogy a Duna szabályozása után is kisebb volt a sík részen a művelhető földterület, mint a domboldali szőlővidék. Így az igazi gazdagságot, a jövedelemszerzési lehetőséget a domboldalakon lévő szőlő művelése, a bor jelentette. A jó bor sok segítő kezet kívánt, s később, mikor lehetőség nyílt volna, hogy Szekszárd iparosodjon, a polgárok is ellenálltak annak, hogy ide ipar települjön. 

Ugyanis a szekszárdiaknak, legyen az földművelő, orvos, vagy tanárember, mindenkinek volt szőlője, s tartottak attól, ha gyárak, üzemek lesznek, nem maradnak szőlőmunkások, mert mindenki az iparba megy dolgozni. Így megbukott a Nestlé csokoládégyár ide telepítése, s nemet mondtak akkor is, mikor Pestről a hajógyár Palánk közelében a Sió mentén hajóépítő állomást akart telepíteni.  

A város élte hagyományos életét, működött az 1880-ban alapított Korcsolyázó Egylet, a vívó, a lövészegylet, a kaszinó a Német, ma Bezerédj utcában, ahonnan átköltözött az Augusz házba, meg a kereskedelmi kaszinó ott, ahol később a Skála Áruház lett. Télen bálok voltak, nyáron meg hintóval, omnibusszal, később taxival mentek fürödni a Csörgetőből lett Csörge-tóhoz. Nagy esemény volt 1913-ban, mikor megépült a Világ Mozi, s jeles eseménynek számított, mikor a család, szépen kiöltözve elment Borgula fényképészhez levetetni magát.