Tamási is kivette részét az '56-os forradalomból

Mindezeket Porga Ferenc polgármester idézte fel vasárnap délután ünnepi beszédében a művelődési központban. Ez az intézmény adott otthont az 1956-os forradalom és szabadságharc 66. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésnek. Ezt megelőzően koszorúzás zajlott le a Szabadság utcai '56-os emlékműnél.

A beszéd után „56 izzó ősze volt...” címmel a város Würtz Ádám Általános Iskolájának tanulói adtak műsort. Ezt követően ünnepi testületi ülésen vehették át kitüntető címeiket a köz javára munkálkodó, jeles eredményeket elérő személyek. (Az ünnepségről később lapunk is beszámol.)

Porga Ferenc polgármester ünnepi beszédét alább teljes terjedelmében közöljük:

Tisztelt Ünneplők! Tisztelettel és Szeretettel köszöntöm Önöket mai ünnepségünkön! Külön szeretettel köszöntöm azokat, akik a mai napon Tamási Város Önkormányzata által adományozott kitüntetésben, elismerésben részesülnek!

„Tetemre hívom itt a Duna partján a magyar fővárost: ez a város megtagadta ezeréves múltját, ez a város sárba tiporta koronáját, nemzeti színeit, és vörös rongyokba öltözött. Ez a város börtönre vetette, kiüldözte a hazából annak legjobbjait és egy év alatt elprédálta összes javainkat.”

Ezen gondolatokat Horthy Miklós mondta 1919. november 16-i, Gellért téri beszédében, utalva a Tanácsköztársaság 133 napja alatt történtekre. A második világháború utáni időszak, amely Sztálin legjobb magyar tanítványáról, Rákosi Mátyásról kapta a nevét, ennél sokkal hosszabb és vészterhesebb volt a magyarság számára. A diktatúra mindenkitől azt vette el, ami a legfontosabb volt számára: a paraszttól földjét, a kereskedőtől a boltját, az egyháztól iskoláit. És mit adott helyette? Félelmet és bizonytalanságot. 1956 októberében elege lett az embereknek: a nemzeti jelképek megtagadásából, a keresztényi értékrend megcsúfolásából, az internacionalista szemléletből, a tehetségtelenség országlásából, a mesterségesen szegénysorban tartásból.

„A forradalmi helyzet akkor következik be, amikor az uralkodó osztályok már nem tudnak a régi módon kormányozni, az elnyomottak pedig már nem akarnak a régi módon élni” – mondta ezt maga V. I. Lenin.

A magyarság döntő többsége egy emberként állt a forradalom mellé. Budapesten és vidéken egyaránt. Bátran kiálltak egy igaz ügy mellett, olyan helyzetben, amikor nem tudhatták, hogy mit hoz a jövő, milyen következményekkel fog járni nyilvános szerepvállalásuk.

Kevés olyan esemény létezik a magyar történelemben, amelyben olyan széleskörűen vettek volna részt a társadalom különböző rétegei, mint az 1956-os forradalomban.

Tizenkét nap leforgása alatt a szabadság erejével a diktatúrát egy csapásra működő többpárti demokrácia váltotta fel, amelyet csak a vörös hadsereg tudott térdre kényszeríteni.

1956 tiszta forradalom volt – az emberek leverték a gyűlölt jelképeket, de nem fosztogattak. A pesti forradalmárok pedig nemhogy szakítottak a civilizációval, a törvénnyel, az erkölccsel, hanem éppen hogy visszaállították a kommunista diktatúra civilizálatlansága, törvénytelensége és erkölcstelensége után. 1956 forradalma  maga volt a csoda, mert ott és akkor jött a világra, ahol és amikor senki sem számított rá.

Ünnepi beszédeim során soha nem foglalkoztam direkt módon aktuálpolitikai megnyilvánulásokkal. Ma sem teszem, de mégsem szeretnék szó nélkül elmenni azon kijelentések mellett, hogy az '56-os forradalom csak és kizárólag Budapestről szólt. Tény, hogy az események centruma Budapest, az ország fővárosa volt. Bár a közvetlen előzmények a szegedi egyetemistákhoz köthetők, október 23-án és az azt követő napokban Pesten zajlottak a legfontosabb történések, események. A világsajtó, érthető módon a budapesti eseményeket helyezte fókuszba.

A tények szándékos elhallgatása lenne azonban megfeledkezni arról, hogy a vidék Magyarországa is derekasan kivette a részét a forradalmi eseményekből.

Az október 23-a utáni napokban vidéken, különösen a falvakban, kisvárosokban békésen zajlottak le az októberi napok. Sok helyen a népgyűléseket szerveztek, leváltották a helyi tanács vezetőit, leverték a városházáról a szovjet mintájú Rákosi-címert, a vörös csillagot és lyukas nemzeti lobogót tűzek ki a középületekre, több helyen nemzetőrséget alakítottak.

A békés átmenet azért történhetett meg, mert a magyarok, különösen a vidéki emberek döntő többsége gyűlölte az idegen érdekeket kiszolgáló kommunistákat, és örült a változásoknak. Mindenki békét és nyugalmat akart, azt hogy végre nyugodtan dolgozhasson és gyarapodhasson.  
A forradalom napjaiban, főleg a fiatalok közül sok utaztak Pestre, hogy csatlakozzanak a forradalmárokhoz, a pesti srácokhoz.

A vidék forradalmából városunk is kivette részét. Emlékezzünk, mert van mire és van kikre büszkék lenni nekünk Tamásiaknak is.

Tamásiban a forradalom egyik legjelentősebb eseménye az október 30-i, Sztálin téren, azaz a mai Kossuth-téren megtartott, egyébként békés hangulatú népgyűlést volt, ahol közfelkiáltással megválasztották a Községi Nemzeti Forradalmi Bizottságot és a Járási Forradalmi Bizottság tagjait. 
Kaszás Dezső elszavalta az Óda a paraszthoz című, gyújtó hangú Sík Sándor verset. Több megszólalás közül az ifjúság szónokainak beszédei voltak a legradikálisabbak: Torma Sándor és Simó Albert, többek között a többpártrendszert, a szovjetek kivonulását, az ÁVH felszámolását, a hitoktatás bevezetését követelte. A gimnázium küldöttei kérték a népgyűlés résztvevőit, hogy élelmiszeradományokkal segítsék a pesti forradalmárokat. Néhány nap múlva a községből két teherautónyi élelmiszer el is jutott a fővárosba. A népgyűlést követő napokban letartóztatták és bebörtönözték az államvédelmi hatóság és a rendőrség helyi vezetőit. A börtönt később házi őrizetre változtatták.

November 4-én a szovjet hadsereg támadása következtében a forradalom eseményei hamarosan szabadságharcként folytatódtak. Elkeseredett fegyveres harc kezdődött a kommunista szuperhatalom bevonuló erőivel szemben. Budapest mellett a harci cselekményekből a vidék sem maradt ki: Mosonmagyaróvár, Dunaújváros, Kecskemét és sorolhatnák még a vidéki városokat, ahol harci események is zajlottak. Említhetjük a forradalom leverése utáni passzív ellenállást megtörő – immár Kádárék által vezérelt – gyilkos sortüzeket például Miskolcon, Salgótarjánban.

Szinte ugyanebben az időpontban drámai események zajlottak le Tamásiban, a laktanyában is. Tudni kell, hogy az itt szolgáló fegyelmező zászlóalj őrszázadának tagjai és a felszabadított katonák forradalom mellé álltak. November 4-én a Tamási és Nagykónyi között állomásozó, a szovjet 38. hadsereg kötelékébe tartozó 39. gépesített gárdahadosztály parancsot kapott a  laktanya elfoglalására. Miután Sivák József szakaszvezető nem volt hajlandó kaput nyitni, az oroszok agyonlőtték. Ezt követően a tankok tüzet nyitottak a kapuőrség épületére. Az őrhelyet derékmagasságban érték a lövések: Hánis László és Kovács Ottó azonnal meghaltak. Valószínűleg – itt a körülményeket nem ismerjük pontosan – a támadás után a pincehelyi kórházban vesztette életét Mozga Lajos. Az ötödik mártír Kovács Márton, aki egy honvédekkel és nemzetőrökkel, Szakályból hazatérő teherautón ért halálos lövés a gimnázium előtt.

Becslések szerint a harcokban 2500 fegyveres és civil halt meg. A sortüzekben további 300-350 ember vesztette életét. A kórházak legalább 20 ezer sebesültet ápoltak.

A levert forradalom után Kádárék, bosszúból több mint 400 embert végeztek ki, közöttük fiatal srácokat, egyszerű munkásembereket, minisztereket és magát a miniszterelnököt. Körülbelül 20 000 forradalmárt vetettek börtönbe, negyedmillió magyarnak kellett elmenekülnie hazájából.

A forradalomban aktívan közreműködő tamási lakosok közül 10 főt tartóztattak le és küldtek internálótáborba, illetve gyűjtőfogházba, az állam megdöntésére irányuló tevékenység és lázítás vádjával. Torma Sándort és Simó Albertet letöltendő börtönbüntetésre, Tóth Józsefet felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. Több hónapnyi előzetesben töltött idő után Kaszás Dezsőt, Ludvig Jánost, Tóth Lászlót, Kajdi Jánost, Könye Imrét, Harangozó Lajost és Torma Dezsőt végül felmentették.

1956-os forradalom és szabadságharc örökre ott maradt a magyar szívekben.  Megmutatta mire képes ez a kicsiny ország, itt Európa közepén, bebizonyította, hogy a magyarságot nem lehet elnyomni, eltaposni. A forradalom visszaadta az emberek hitét és képes volt megváltoztatni a jövőnket.  

A mai korunk eseményeit nézve jól tudjuk, a nemzeti szuverenitás és a szabadság megvédése szinte mindennapi feladattá vált. Ahogy 56-ban – úgy most is – nagyrészt rajtunk kívül álló események határozzák meg sorsunkat, jövőnket. Mi, magyarok a nagyhatalmak háborús játszmáiból a 20. században nem jöttünk ki jól. Nekünk akkor voltak sikeres korszakaink, amikor békés, nyugodt idők jártak. Most háború van, ami a közvetlen szomszédunkban zajlik, több száz kilométerre tőlünk. Hatását azonban nemcsak Magyarország, de egész Európa érzi. Tudjuk, hogy ennek a háborúnak a végkimenetele nemcsak a frontvonalon egymással szembenéző hadsereg erején fog eldőlni. Mert a színfalak mögött más érdekek mozgatják a világ hatalmi játszmáit. Nincs új a nap alatt…mondhatnánk!

A tisztánlátáshoz József Attila sorait hívom segítségül:

„El voltam keseredve. Hát.
Minden sötét és szomorú lesz.
Állat védheti otthonát;
hanem másfajta háború ez.
Fegyvert ragadni gyengeség:
megöl az ellenség és megver
s elszáll rólam a kedves ég.
Jogállamban a pénz a fegyver.
A hadviselés itt ma más.
A hős a kardot ki se rántja.
Bankó a bombarobbanás
s mint fillér, száll szét a szilánkja.”

Kívánok mindannyiuknak az 56-os hősök emlékéhez méltó megemlékezést!
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!