Kezelhetetlenekké válnak egy bizonyos nagyság elérése után

– Mindig Várongon élt? Mindig kertész volt? 

– Kunhegyesen születtem, Pesten nőttem fel, egy kis Tolna megyei kitérő után visszakerültem a fővárosba, s most, 1994 óta ismét itt vagyok – összegzi életének főbb mozzanatait Hegyi Atilla. – Van jó néhány képesítésem, kertészeti és építőipari. Az egyik munkahelyemen például arra volt szükség, hogy elvégezzek egy magasépítési, vasszerkezeti üzemmérnöki kurzust. Végül is, ötvözve a végzettségeimet, kertépítőnek nevezem magamat. 

– Nem szokványos titulus, nem szokványos életút, még a keresztnevét se szokványosan írja: Atilla, egy t-vel és két l-lel…

– A teljes nevem Makra Hegyi Atilla Antal. A Makra egy ősi törzsi nemzetségnév. 

– Szóval az ősi gyökerei megvoltak, a mostani helyét meg hosszasan keresgélte Pest és Tolna megyében? 

– Igen, először 1967-ben döntöttünk úgy a nejemmel, aki szintén kertész, hogy szétnézünk vidéken. A lengyeli tangazdaság keresett főkertészt és szakoktatót. Másfél év után távozni kényszerültem, mert állandó vitáim voltak az igazgatóval amiatt, hogy a 14 holdas kertészet működtetéséhez nem biztosítottak megfelelő feltételeket. Egyszer olyan keményen összeszólalkoztunk, hogy ráborítottam az asztalt, s persze másnap már nem volt állásom. De már tárgyalásban álltam a bonyhádiakkal, és a város főkertészeként folytattam a munkát. Nem sokáig, mert 1971-ben visszahívtak a Fővárosi Kertészeti Vállalathoz – ahol pályakezdő koromban is dolgoztam –, művezetőnek. Több beosztásban is tevékenykedtem, mielőtt, 1982-ben átmentem a Szilasmenti Tsz-hez építésvezetőnek. Aztán az a dolog is ellaposodott, gyakorlatilag a temetőfenntartás vált a fő feladattá, úgyhogy elköszöntem, és vállalkozóként folytattam a pályámat. Na, az volt csak az igazán zűrös időszak a rendszerváltás táján Budapesten! Megelégeltem és 1994-ben Várongra költöztettem a családot. 

– Politikai vagy gazdasági problémákat tapasztalt inkább? 

– Is-is. Az, hogy párttagság, vagy pártszimpátia alapján osztogatják az álláshelyeket, a megbízásokat, a pénzeket, s nem a szakmai hozzáértés számít, nekem soha nem tetszett. A múlt rendszerben kapacitáltak, hogy lépjek be az MSZMP-be, megtettem 1976-ban, mert két gyerekem volt, és stabil munkahelyet akartam. Visszatekintve, vállalható is volt sok dolog az akkori intézkedések közül, de nem minden. És én azok közé tartozom, akik kinyögik a véleményüket, a kritikájukat. Úgyhogy tíz évvel később, 1986-ban kiléptem a pártból. S pár évvel később a fővárost is otthagytam. 

– A kaktuszgyűjtemény mióta van meg? 

– Nyolc-tízéves korom óta gyűjtöm a szárazságtűrő növényeket: kaktuszokat, pozsgásokat. Minden költözéskor vittem őket magammal, persze nem volt ekkora az állomány, mint most. Eleinte csak pár százat gondoztam, ideköltözésünkkor nagyjából hatezer körül jártam, most 1268 fajtaváltozatból összesen 12 ezer szárazságtűrő növény alkotja a gyűjteményt.

– Minél nagyobbak, annál öregebbek? 

– Nem ez a jellemző, mert vannak lassabban és gyorsabban növő fajták. Van nekem olyan arasznyi kaktuszom is, amelyik már 23 éves. Nagyok, kétméteres példányok is akadnak. Ám egy bizonyos nagyság elérése után terhet jelentenek, kezelhetetlenekké válnak. Érdemesebb eladni, vagy feldarabolni és úgy szaporítani őket. A kaktuszok egyébként az amerikai földrész jellegzetes növényei, Alaszkától a Tűzföldig mindenütt előfordulnak. Nálam vannak gömbkaktuszok, oszlopkaktuszok, agávék, medvetalpkaktuszok, aloe növények és tejnedvűek is szép számmal. 

– Mire használhatók? 

– Sok mindenre. Van, amelyiknek a gyümölcse finom füge, van, amelyiket szépség­ipari vagy gyógyászati cégek dolgozzák fel, a kék agávéból pedig a tequila készül. 

– Szereti őket, vagy könnyen megválik tőlük, ha vevő jön?

– Én már annyi szúrást kaptam tőlük, amennyit szeretet nélkül nem lehetne elviselni. Egy ideig jártam vásárokba, de alig jött be több pénz, mint amennyibe a benzin került. Úgyhogy most már itt a kiállítás, itt a vásár a háznál.