2023.01.20. 11:30
A dinasztia utolsó tagja már több mint fél évszázada órás
A hosszú évtizedek óta folyamatosan dolgozó, utolsó szekszárdi órás Koszorú Béla. A szaküzletet a felesége működteti a városközpontban, a szakipari munkát pedig ő végzi, ha van. A feladatok többsége: elemcsere. De néha visznek hozzá javításra öreg szerkezeteket, s neki is vannak még működő, régi, kétszáz éves órái.
Koszorú Béla egy 1800-as évekből származó kandallóórát mutat. (A szerző fotója)
– Úgy tudom, apáról fiúra szállt önöknél az órásmesterség…
Igen, apám is órás volt, óra- és ékszerüzletet működtetett Szekszárdon, a főiskola helyén álló épületben. Onnan az Arany János utcába költöztünk, de azt a házat is lebontották, mert oda meg az adóhivatal került. Mostani helyünkön, a Diczenty-ház alagsorában, a taxiállomásnál 1987 óta vagyunk.
– Van kinek továbbadni a stafétát?
– Utódom nincs, de a mesterség amúgy is a végét járja. Az üzletet a feleségem viszi. Van egy kis ékszerválaszték, főleg ezüst, az megyeget, de órajavítás már nemigen akad, legföljebb elemcsere. A mai órák már nem javítgatósak, hanem eldobhatósak. Egy-két helyen még foglalkoznak velük, de tudtommal én vagyok az utolsó olyan órás a vármegyeszékhelyen, aki évtizedek óta, megszakítás nélkül dolgozik.
– Régen az óra maga is ékszernek, az órás pedig irigyelt iparosnak számított…
– Mindenképpen! Iparoscsaládban nőttem fel, tudom, milyen rangjuk, megbecsültségük volt a mesterembereknek. A nagyapám bognármesterként dolgozott. Mára az a szakma is eltűnt. Apám két nagybátyja is órás volt: Tóth János Szekszárdon, Tóth Endre pedig Tolnán. Az igényesebb mechanikus karórák a szó szoros értelmében ékszernek számítottak annak idején, mivel a csapágyaik rubintkőből készültek. Nagy szakértelem kellett a javításhoz, körültekintő volt a képzés, alapos a hozzáértés és kecsegtető a jövedelem.
– Ma már nincs képzés?
– Utoljára a kilencvenes években képeztek órásokat Budapesten, a Práter utcai ipari iskolában. Szekszárdon meg az enyém volt az utolsó végzős osztály 1969-ben. Tanfolyamok néha még indulnak itt-ott, aminek a végén kap az illető egy oklevelet, amivel aztán azt csinálhat, amit akar…
– Nincs is szükség fiatal órásokra?
– Ez megélhetést egy fiatalembernek nem biztosít. Nincs annyi munka, hogy kellő jövedelmet hozzon. Az új órákkal foglalkozni nem szokás, a régi meg régi, nincs hozzá alkatrész. Legföljebb, ha szép, érdemes beleépíteni egy új szerkezetet. Hobbinak jó, aki szeret ilyesmivel bíbelődni.
– Látom, vannak régi órái. Mennyire jellemző az emberekre, hogy megőriznek, megjavíttatnak régi szerkezeteket?
– Sokan inkább megszabadulnak tőlük. A rendszerváltás után német turisták mázsaszámra vitték a pécsi vásárból és máshonnan a régi órákat és bútorokat. Náluk megbecsült, felújított lakásdísszé váltak. Nekem is van néhány szép darabom, fali- és kandallóórák az 1800-as évek elejéről.
– S ha tönkremegy, gondolom, gyártani kell pótalkatrészt, mert ilyeneket kapni már nem lehet…
– Az órás elsősorban javít. Alkatrészt is javít. Csak végszükség esetén cserél. Ezekben a régi órákban még benne volt az anyag rendesen. Lehetett dolgozni vele. Nem úgy volt, mint ma, hogy mindent kiváltanak műanyaggal.
– A régi időkben még státuszszimbólumnak számított az óra, ma csak egy kütyü a sok közül…
– Ahogy eljutottunk a toronyórától, a faliórán, kandallóórán, zsebórán át a karóráig, mindig a kiváltságosok jutottak elsőként a kisebb, már mozdítható, hordozható szerkezetekhez. Hatalmas ugrás volt a hajszálrugó alkalmazása, ami eleinte, az 1600-as években még disznósertéből készült. Az ipar csak később volt képes ilyet fémből előállítani. És már ennek is leáldozott. Az órásmesterség is bekerül a nagy múltú, jövő nélküli szakmák közé.
A szakma már szinte csak az elemcseréről szól
Koszorú Béla 1948-ban született Szekszárdon. Órásvégzettséget 1969-ben szerzett. Apja is órás volt, ékszer-kereskedelemmel is foglalkozott, de az 1950-es államosítás során elkobozták az árukészletét. Kizárólag órajavítást végezhetett attól kezdve. Fia később átvette tőle az ipart, és amikor lehetett, bővítette óra- és ékszer-kereskedelemmel. Ma az üzletet – Szekszárd belvárosában – a felesége viszi, a szakmunkát, az órajavítást pedig ő végzi.
Ez utóbbira egyre kevesebb az igény, jószerivel a karórák elemcseréjéről szól a szolgáltatás. Szakmagyakorlása több mint fél évszázada alatt természetesen találkozott remekbe szabott szerkezetekkel. Néhány szép, az 1800-as években készült fali- és kandallóórát saját magának is felújított. Szabadidejében szívesen utazik a feleségével. Többnyire a Balatonhoz és gyógyfürdőkbe járnak.
