2023.04.16. 13:54
Felszentelték a felújított Kalmár-keresztet
A riasztó időjárás előrejelzések ellenére még az égbolt is kiderült szombat délutánra, szemmel láthatóan még az égiek is kedveztek a Kölesdi út menti Kalmár kereszt mellé szervezett ünnepségnek.
Nem csak a régieknek, de a mai fiatalabb generációnak is fontos a keresztek gondozása (Fotó: Molnár Gyula)
Szép számú érdeklődő – köztük a szobrot annak idején emeltető család egy idős leszármazottja – jelenlétében ekkor szentelték fel a keresztet, amelyet két év utánajárást követően nemrégiben sikerült felújítani a rajta található korpusszal együtt. Az ünnepségen Féhr György a Paksi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke mondott beszédet, majd Kürtösi Krisztián atya megáldotta a keresztet, végül az ünnepség közös imádsággal zárult.
Ilyen hálaadó kereszteket, mint ismert, gyakorta német nemzetiségiek, illetve leszármazottaik állítottak, akik közül szép számban éltek a század elején Pakson. A most megújult szobrot 1904-ben a paksi fő utcán élő tehetős Kalmár család emeltette hálából. Az oroszlányi Takács Károly figyelt fel a kereszt rossz állapotára, aki hetente közlekedett munkahelyére, a Paks II. Atomerőmű Zrt.-hez ezen az útszakaszon.
Kezdeményezésére, a Paksi Német Nemzetiségi Önkormányzat segítségével jött létre a felújítás, a Bethlen Gábor Alap pályázati támogatásának köszönhetően, összesen egymillió forintból. A katolikus egyház feltétele az volt, hogy eredeti állapotában állítsák helyre a keresztet. A munka során a szakemberek letisztították, lefestették a keresztet, a felújított korpuszt pedig pántok helyett speciális ragasztóval rögzítették.
Felszentelték a Kölesdi út menti Kalmár keresztet
Fotók: Molnár Gyula– Néhány hónapja a KDNP is egy programot hirdetett, amelynek az a neve, hogy Fogadj örökbe egy keresztet. Ennek célja éppen hogy az útszéli kereszteket rendbehozzák és arról gondoskodjanak a kisebb-nagyobb közösségek – számolt be az ünnepséget követően Orbán Attila a vármegyei közgyűlés alelnöke, evangélikus lelkész, aki szerint jó látni, hogy nem csak a régieknek, de a mai fiatalabb generációnak is fontos a keresztek gondozása, amely a kereszténységnek és Jézus Krisztus áldozatának a szimbóluma.