Ikonikus műemlék

2023.04.20. 16:58

Hamarosan kezdődik a szobor felújítása

Május elején megkezdődhet a tolnai Szentháromság szobor felújítása – tájékoztatott dr. Saramó Márta, a Tolnai Szenthátromság Szobor Felújításáért Alapítvány létrehozója.

S. K.

Dr. Saramó Márta a felújítandó szobornál

Fotó: W. G.

Mint arról nemrég beszámoltunk, a 200 éves szobor Tolna egyik ikonikus műemléke. A város központjában álló, közel 14 méter magas, homokkőből készült alkotást legutóbb a nyolcvanas években újították fel, állaga mára jelentősen leromlott. A felújítást célzó alapítványt tavaly hozták létre magánszemélyek részvételével.  A közadakozás több hónapja folyik, az elszármazott tolnaiak különösen aktívak. Nemrég egy jótékonysági estet is rendeztek az ügy érdekében. 

Dr. Saramó Márta elmondta: a felújítás 15 millió forintba kerül, eddig mintegy 7 millió gyűlt össze. Az alapítvány az önkormányzattól is számít jelentős támogatásra (a helyi képviselő-testület hamarosan dönt erről), emellett egy tolnai származású mecénástól ígéretet kaptak arra, hogy a hiányzó összeget ki fogja pótolni. 

A tervek szerint a restaurálás október végére fejeződhet be.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában