Adományozás

2023.03.26. 15:53

Hallgattak a hívószóra! Sikerrel zárult a jótékonysági est Tolnán

Az összefogás és a Tolnai Ifjúsági Fúvószenekar volt a két legfontosabb hívószava annak a szombati jótékonysági estnek, amelyet a tolnai Szentháromság szobor felújítása érdekében rendeztek Tolnán. Az invitálás eredményes volt, mintegy két és félszázan vettek részt – és adakoztak – a rendezvényen.

Steinbach Zsolt

Várhatóan májusban elkezdődhet az idén kétszáz éves tolnai szentháromság szobor restaurálása. A felújítás érdekében szombaton jótékonysági estet rendeztek a Lovardában. 

Fotó: Kiss Albert

A város egyik ikonikus, copf stílusú, homokkőből készült, négy segítő szentet is megjelenítő műemléke annak idején közadakozásból épült, kétszáz év múltán pedig a tervek szerint szintén közadakozásból újul meg. A restaurálást dr. Saramó Márta, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége tolnai csoportja elnöke kezdeményezte, aki tavaly magánszemélyként létrehozta a Tolnai Szentháromság Szobor Felújításáért Alapítványt, amelynek elnöke Rózsa László lett.

Az alapító a szombati rendezvényen beszámolt arról, hogy az örökségvédelmi engedély már rendelkezésre áll, és a kivitelezővel is megkötötték a vállalkozói szerződést. A remények szerint őszre megújulhat a szobor. A felújítás 15 millió forintba kerül, a korábban megindult gyűjtés eredményeként szombatig mintegy 5,5 millió forint már rendelkezésre állt. Az alapító ezúton is köszönetet mondott a jótékonysági est szervezőinek, közreműködőinek és az eddigi, illetve a jövőbeni adakozóknak.

A jótékonysági esten elsőként Szent Ágoston a Szentháromságról szóló értekezéséből hangzott el részlet, egy tolnai egyetemista, Lóki Hanna tolmácsolásában. 

Appelshoffer Ágnes polgármester köszöntőjében külön köszönetet mondott a felújítás kezdeményezőinek. Mint mondta, az est két hívószava az összefogás és a Tolnai ifjúsági Fúvószenekar volt, ami szép eredményt hozott: mintegy kétszázötvenen voltak jelen az eseményen. 

A rendezvényen egy kisfilmet is levetítettek, amelyben Ravasz Csaba, tolnai plébános, dr. Saramó Márta, Reiter Antalné, a Tolnai Értéktár Bizottság elnöke, Berta Zoltán alpolgármester, a Duna menti Polgári Egyesület elnöke és Appelshoffer Ágnes polgármester osztotta meg gondolatait. Mondanivalójuk közös nevezője az összefogás jelentőségének méltatása volt.

Az est további részében a Tolnai Ifjúsági Fúvószenekar játszott, ízelítőt adva az április 22-én esedékes nagykoncertjük anyagából.

A jótékonysági esten közel félmillió forint készpénz adomány gyűlt össze.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában