Rajzpályázat

2023.05.12. 20:00

Alkotásaikkal ismereteket közvetítenek

Minden eddiginél több pályamű, összesen 613 alkotás érkezett idén az Országos Tűzmegelőzési Bizottság által meghirdetett alkotói pályázat vármegyei fordulójára. A díjátadót pénteken tartották a Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon.

Hanol Erzsébet

Kertai Adél alkotása különdíjas lett (Fotó: M. D.)

Mint azt korábban megírtuk, 2023-ban ”A füstérzékelő életet menthet” címmel kifejezetten iskolások pályamunkáit várta a bizottság, olyan alkotásokat, amelyeken a füstérzékelők kerültek a fókuszba. A diákok három korcsoportban pályázhattak, szabadkézi rajzot, egyéb kézműves alkotást küldhettek be, verset írhattak, de vagy akár filmet is forgathattak.

A díjátadón elsőként dr. Hábermayer Tamás igazgatóhelyettes köszöntötte a megjelenteket. Beszédében többek között a tűzmegelőzés fontosságát hangsúlyozta, és mint mondta, a gyerekek ismereteket közvetítenek az alkotásaik által. Arról is beszélt, hogy az igazgatóság országosan is évről évre kiemelkedően teljesít, hiszen rendre magas számú pályamunka érkezik.

Diószeghy Edina rajztanár, a zsűri tagja az értékelés kapcsán elmondta, hogy nem volt könnyű ennyi remek alkotás közül kiválasztani a legjobbakat, hiszen a maga nemében mindegyik első és csodálatos. A pályázat tematikáját idén a füstérzékelő életmentő szerepe adta, de különdíjjal ismerték el azokat a gyerekeket, akik ugyan más témában, de kimagaslót alkottak. A pedagógus köszönetet mondott a kollégáknak, amiért szívükön viselik a pályázatot, időt és energiát áldoznak rá, illetve a szülőknek, akik támogatják a gyermeküket.

Bán Attila, a Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzoltósági főfelügyelője, az alkotói pályázat főszervezője ismertette az eredményeket. Elmondta, hogy a 6-10 éves korosztály képviseltette magát legnagyobb számban, az iskolák közül pedig a Bonyhádi Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskolából küldték be a legtöbb rajzot, szám szerint 272-t. A Hőgyészi Hegyhát Általános Iskola és Gimnázium Gyönki Tagiskola 110, a tolnai Wosinszki Mór Általános Iskola 76 alkotással nevezett. 

A 6-10 évesek korcsoportjában Szabó Anna, illetve Vörös Hanna lett az első, Mészáros Hanna Lara a második és Priger Ákos a harmadik. A 11-14 évesek között Raczkó Sára alkotását találták a legjobbnak, Laczkó Blanka kapta a második, Millei Maja a harmadik helyet. Kézműves kategóriában egyetlen mű érkezett: Nier Áron, Katics Barnabás, Rózsa Milán Főnix madár születése című alkotása a 15-18 éves korcsoportban. Különdíjban részesült Babits Zselyke, Kertai Adél, Mákvárt Szofi, Nagy Zsófia Mária, Tóth Dorina és Sallai Regina.

Végezetül Fehérvári Tamás, a Tolna Vármegyei Közgyűlés elnöke, a Tolna Vármegyei Tűzmegelőzési Bizottság társelnöke köszönte meg a gyerekek munkáját.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában