2023.05.26. 11:12
Honvédelmi referenseknek tartottak felkészítést Szekszárdon
Első alkalommal tartottak felkészítést települési honvédelmi referensek részére a szekszárdi Vármegyeházán. Az eseményt a Honvédelmi Minisztérium Védelmi Igazgatási Főosztálya és a Tolna Vármegyei Területi Védelmi Bizottság Titkárság szervezte közösen – tájékoztatott honlapján a Tolna Vármegyei Kormányhivatal.
Fotó: Tolna Vármegyei Kormányhivatal
Dr. Horváth Kálmán főispán, a területi védelmi bizottság elnöke köszöntőjében kiemelte a honvédelem települési szintű feladatainak jelentőségét, és ezen feladatok ellátásában a helyi önkormányzatok szerepét.
A honvédelmi referenseket az adott település polgármestere jelöli ki, feladatuk, hogy honvédelmi kérdésekben a települési polgármestereket támogassák döntéselőkészítésben és egyéb, felkészüléssel kapcsolatos ügyekben. A kijelölt honvédelmi referenseken kívül több polgármester is részt vett a rendezvényen, amelyet dr. Varga Attila, a területi védelmi bizottság honvédelmi elnökhelyettese, a Honvédelmi Minisztérium Védelmi Igazgatási Főosztályának vezetője zárt le előadásával.