Látogatás

2023.06.27. 12:52

Templomfelújításokat, iskolai bővítést tekintett meg Soltész Miklós Tolnában

Templomfelújításokat, iskolai bővítést tekintett meg Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára nemrég Tolnában – hangzik el abban a videós bejegyzésben, melyet Süli János tett közzé közösségi oldalán.

TEOL

Tolna vármegye 3-as számú választókerületének képviselője elmondta, Tamásiban és Szekszárdon templomfelújításokat tekintettek meg Soltész Miklóssal közösen. Az államtitkár és a képviselő emellett a „jobb sorsra érdemes”, Udvariban álló templomnál is járt, valamint azt is megnézték, hogyan haladnak Pakson az egyházi iskola bővítési munkálatai.

Soltész Miklós államtitkár (b) és Süli János, a térség országgyűlési képviselője. Fotó: Facebook.com/Süli János

Mint azt Soltész Miklós azt is elmondta, tudja, hogy a katolikus iskolának nagy szükség lenne egy tornacsarnokra. Hozzátette, heteken belül megtörténhet a jövő évi költségvetés elfogadása, és minden remény szerint meglesz az ehhez szükséges fedezet.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában