A tisztesség nem közgazdasági kategória

Ez dicséretes, summáztam, gondolva, hogy csökken a pékipar, meg általában az ipar és a kereskedelem pénzétvágya. Örültem is, egészen addig, míg egy tavaly olvasott könyvből ki nem pottyant egy könyvjelzőként betett régi blokk. Azon ugyanis az állt, hogy ugyanez a kenyér néhány forinttal kevesebbe került, mint a most látott ár fele.

Sok évtizede azt tanultam, a kapitalizmusra a szubjektív értékelmélet a jellemző, amely szerint az áru értéke annyi, amennyiért sikerül eladni, amennyiért megveszik. Hogy nőtt az ár, az érthető. Mert, bár a kenyérnekvaló, a búza ára csökken, de a kenyérhez kell más is, aztán ott a drágult energia, tán a pékek kicsit emelt munkabére, meg a szállítás költsége, mikor a kemencéből a frissen sült cipó a bolti pultra kerül.

És, miként a minap a gazdaságunkat kiválóan ismerő szakember, az MCC Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője elmondta, érthető, hogy a megnőtt költségeket a termelők, a vállalkozók nem tudják, nem is akarják egyedül viselni. De, folytatta, a kutatások azt is feltárták, hogy mind a hazai, mind a nemzetközi inflációnál az áremelkedés jelentős tényezője, okozója inkább a nyereségek növekedése.

Ugyanis, mikor a költségek elszállnak, a vállalatoknak sokkal könnyebb az árakat nem csak emelni, hanem túl­emelni, mert akkor azt a fogyasztó kevésbé veszi észre. És így több a haszon, nő a profit, s végül is ezt a vásárlók fizetik.