Átkelőhely

2023.07.25. 13:44

Négy újabb okoszebra készül Pakson

Hamarosan LED-ek figyelmeztetik az autósokat a Gagarin utca és Móricz Zsigmond utca kereszteződésében, a Barátság úton, a Kishegyi út alján és a Pákolitz István városi könyvtár előtt, ha gyalogos közelíti meg az átkelőt – tájékoztatott a TelePaks.

Gazsó Rita

Már elkezdődtek a munkálatok (Fotó: M. Gy.)

Szabó Péter polgármester július 24-én jelentette be, hogy a már meglévő nyolc okoszebra mellett további négyet alakítanak ki a városban, mivel nagy figyelmet fordítanak a gyalogosátkelők biztonságosabbá tételére. 

– A „Safecross” rendszerek kijelölésekor törekedtünk arra, hogy az okosrendszereket iskolák, intézmények környékén alakítsuk ki annak érdekében, hogy gyermekeinket, családtagjainkat még nagyobb biztonságban tudhassuk – fogalmazott a városvezető, aki arról is beszámolt, hogy a négy okoszebra bruttó 20 millió forintból épül meg. Hozzátette, hogy nem csak egy felfestésről van szó, a kivitelező munkatársai prizmákat, kamerákat telepítenek, és a zebrák mindkét oldalán lesz LED-es közvilágítás, ami éjszaka biztosítja a megvilágításukat.

Végh Lajos, Paks rendőrkapitánya korábban elmondta, hogy a város önkormányzata jól döntött, amikor kezdeményezte az okoszebrák kiépítését. Hozzátette, hogy a villogó fényeknek nagy szerepük van a közlekedésbiztonság javításában, mivel felhívják az autósok figyelmét a gyalogosátkelőn közlekedőkre. A munkát a Gagarin utca és Móricz Zsigmond utca kereszteződésében lévő gyalogátkelőhely átalakításával kezdték július 24-én, várhatóan a hónap végére mind a négy zebra átépítése befejeződik, a tesztüzem augusztus 3-án kezdődik.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában