Teljesen alárendelt szerepe volt a nőknek

Jelenleg ma Magyarországon a polgári házasságkötést ismerik el joghatályosan, számos más országban, például a szomszédos Horvátországban, az egyházi esküvő egymagában is érvényes. A házasságkötést megelőzően a házasulandóknak az anyakönyvvezető előtt ki kell jelenteniük, hogy házasságuknak legjobb tudomásuk szerint nincs törvényes akadálya.

Magyarországon a házassági jog előzményei az államalapítás koráig vezethetők vissza

A házasságkötés a szerelem megpecsételésének egyik fontos állomása már évezredek óta. A korábbi korokban az előkelőbb rétegek érdekházasságokat kötöttek, a vagyon egyben tartása vagy növelése érdekében. Az újkortól kezdve viszont már a szerelmi házasságkötések domináltak. Hazánkban az 1563-ban zárult tridenti zsinat után, a XVII. század elejétől vált kötelezővé az egyházi anyakönyvezés, tehát a születések, keresztelések, házasságkötések és halálozások feljegyzése, illetve kötelező lett az egyházi házasságkötés.

Az egyházak és az állam a következő évszázadokban viszont folyamatosan harcot vívtak e jog gyakorlásáért. A XIX. század végére élessé vált egyházpolitikai viták központjában a házasságkötés, ezen belül is a vegyes vallású házasságkötések és az ezekből születő gyermekek vallása állt. Az állami anyakönyvezésről és a polgári házasságról szóló törvények már 1894-ben megszülettek, de csak egy évvel később, 1895. október 1-jén léptek hatályba.

A Wekerle Sándor első kormánya alatt (1892. november 17. – 1895. január 14.) elfogadott 1894. évi XXXI. törvénycikk a házassági jogról és az 1894. évi XXXIII. törvénycikk az állami anyakönyvekről rendezte ezt a kérdést, amelyek alapján az anyakönyvvezetés és a házasságkötés ezután az állam hatáskörébe került. Ez a házassági törvény rendelkezett az eljegyzésről, a házassági akadályokról, a házasságkötésről, a házasság érvénytelenségéről és megszűnéséről, külön fejezet foglalkozott az elválásról, valamint a külföldön kötött és a külföldiek házasságáról is.

A nő viszont még mindig alárendelt szerepet játszott a férfihoz viszonyítva, mi sem jellemezte jobban a házassági eskü szövegében szereplő kijelentés, miszerint „mindenben engedelmeskedik férjének”. Ez nem két egyenlő személy mondata, ugyanis az egyik, jelen esetben a nő másodrangú az egész procedúrában. Ez szűnt meg 1922 szeptember 12-én, miután kihagyták a menyasszony házassági esküjéből ezt a megalázó kifejezést.

Ha érdekli a cikk folytatása, kattintson IDE!