Időt kell hagyni a gyászra

A közelgő halottak napja és Mindenszentek elsősorban az elhunyt szeretteinkről való emlékezésről szól, ám a veszteség feldolgozása sokszor nem könnyű. 

– Hiába szeretnénk megúszni, a gyász természetes és elkerülhetetlen jelenség – mondta Csupor Anna, addiktológiai konzultáns, veszteség feldolgozást segítő szakember. Mint mondta, a gyász folyamata több, egymásba simuló szakaszból áll, amelyek révén az ember megtanulja, hogyan élje az életét a szeretett személy nélkül.

A halál kérdését sokszor tabuként kezeljük, holott segít a gyászolónak, ha beszélhet az őt ért veszteségről, megnyugvást ad számára, ha azt tapasztalja, hogy nincs egyedül az érzéseivel, azokat más is átélte hasonló helyzetben. Az érzelmek feldolgozása azért is fontos, mert ha elfojtják azokat, akkor más módon, de teret nyernek – emelte ki a szakember. Hozzátette, hogy a szakirodalom egyre inkább hangsúlyozza, hogy a szakaszok  nem mindenkinél azonos sorrendben jelentkeznek és néha egészen váratlanul tör fel egy-egy erős érzelem, de érdemes ezeket ismerni.

A gyász folyamatának első szakasza a sokk, a tagadás és az izoláció. Halálhír hallatán sokan reagálnak tagadással, ami egyfajta önkéntelen védekezési mechanizmus. Ezt a szakaszt egyfajta bénultság és lelki kiüresedettség jellemzi. Előfordulhat, hogy a gyászoló nem tud tisztán gondolkodni, vagy beszélni. Testi tünetek is jelentkezhetnek: fulladásérzet, légszomj, torokszorítás, étvágytalanság, álmatlanság, gyengeség, szédülés, emésztési problémák.

A következő szakaszban az érzelmek kavalkádja jellemző, melyek közül a harag a legerősebb. A gyászoló sokszor keresi a felelősöket, de előfordul, hogy önmagát hibáztatja a halálesetért. Sokan számolnak be arról, hogy dühösek, esetleg irigyek másokra, akiknek még él a szerette. Ez a gondolat további lelkiismeret furdalást is okozhat. Néhányan megrekedhetnek ebben a fázisban. A temetés ugyan fordulópont lehet, azonban ezután is hullámzó az érzelmi állapot. A megkönnyebbülés, a harag, a szomorúság, a bűntudat érzései váltogatják egymást. Sokan válnak visszahúzódóvá, néhányan kötekedővé. Természetes az elhunyttal való beszélgetés, akár pörlekedés is.

A harmadik szakasz az alkudozásé, amikor a gyászoló megpróbál egyezségre jutni magával. Jellemző érzés a lelkiismeret-furdalás. Ilyenkor merülhetnek fel a „mi lett volna, ha...” kezdetű kérdések. A gyászoló lassan tud megbékélni a gondolattal, hogy nem rajta múlott, hogy ő mindent megtett, amit az adott helyzetben meg tudott tenni. Ezt követi az átdolgozás, amikor már a tudatos emlékezés dominál, és előkerülnek a szép emlékek is. Csökken az érzelmek intenzitása, erősödik a racionális elfogadás. Majd lassan eljön az az időszak, amikor a veszteség már nem köti le a gyászoló minden gondolatát és elkezdődik a külvilághoz fűződő új viszony kialakítása. Noha még mindig sokat gondol az elhunytra, de egyre inkább képessé válik a normális életvitelre, megtanul az elhunyt nélkül élni.

Csupor Anna azonban úgy látja, napjainkban a gyász megélésére sincs elég idő. Mint mindent, a lelki egyensúlyt is szeretnénk gyorsan, könnyen visszaszerezni. Gyakran a külvilág is sietteti a gyászolót, aki nem akar mások terhére lenni a fájdalmával, ezért inkább magába fojtja az érzéseit. Pedig a gyászra időt kell hagyni. Nem véletlen, hogy hagyományosan egy év a gyászidő. Ennyi idő alatt minden olyan ünnep lezajlik, ami a szeretett személyhez köthető: születésnap, névnap, évfordulók, karácsony.

A hagyományos rítusok helyett sokan a felejtésben, az érzelmek elfojtásában látják a feldolgozást. Gyakori megküzdési stratégia, hogy valaki a munkába vagy más tevékenységbe menekül, esetleg az alkoholban keres kiutat. Ám a feldolgozás eszköze a „kívülre tevés”, amely magába foglalja a fájdalommal való szembenézést, az érzelmek elfogadását és az azokról való beszélgetést is.

A veszteséget a legtöbb esetben a gyászoló maga is fel tudja dolgozni, de ehhez az kell, hogy olyan emberek vegyék körül, akiknek beszélhet a gondolatairól, az érzelmeiről, akik meghallgatják és empatikusak vele. Vannak azonban olyan esetek, amikor nem, vagy nagyon nehezen megy egyedül. Ilyenkor nagyon hatékonyak a gyászfeldolgozó csoportok, ahol elfogadó és biztonságos légkörében nyíltan, tabuk nélkül beszélnek a csoporttagok az őket szorító érzéseikről. Aki idegenkedik a csoporttól, kérhet egyéni segítséget is. A lényeg, hogy találjon olyan közeget, ahol a segítő beszélgetések révén utat talál magának a veszteség feldolgozásához.