Bortilalom

Régi arab verseket olvasok. Szó sincs bennük, megkövezésről, Allah nevében való gyilkolászásról, szent háborúról. Szerelemről szólnak ezek a négysorosok (rubáik), és bármilyen hihetetlen: bordicsőítésről.

Mondják: ki az aszkézisben nem fáradt el, / s így élt a halálig, ugyanígy támad fel. / Mi éppígy a kedvest öleljük, isszuk a bort - / mert hátha az Úr minket meg így támaszt fel.

Mohamed próféta (570-632) nagyjából Krisztus után ötszáz évvel tevékenykedett, s rendelte el – többek között – a bortilalmat. Állítólag az égi kinyilatkoztatás mellett egy földi eset is közrejátszott ebben. Egyik nagybátyja annyira berúgott, hogy kaszabolni támadt kedve, és levágta két eladásra szánt teve púpját. (Azok árából akarta fedezni az esküvő költségeit a próféta leendő veje.)

Az alkoholtilalom nehezen nyerhetett teret a mindennapi gyakorlatban, mert a négysorosok szerzője, Omar Khajjám (1048-1131) nagyjából Szent László kortársa volt, s úgy tűnik, akkor még lehetett bordalokat zengeni arrafelé. Korábban meg pláne! Arab és perzsa regék szerint az első szőlőskerteket a mediterrán világ azon tájain ültették. A bor annyira a mindennapi élet része volt, hogy bizonyos esetekben fizetőeszközként is szolgált. Dareiosz udvarában a királyi család tagjainak napi 1,3 liter volt a fejadagjuk. A fiúgyermeket szülő nőnek 2,5 liter járt, leánygyermekért ennek a fele.

Ma ilyen diszkrimináció nincs. Az arabok nem isznak bort, józanul élnek…