Egy anyuka és kisfia segítettek a bajba jutott Mikuláson

 – A tegnapi nap egy igazi karácsonyi történet esett meg velem, mondhatnám karácsonyi csodának is. Úgy kezdődött, hogy sűrűn, megállíthatatlanul esett a hó. Az utak felemásan, de inkább havasan néztek ki. Én mint Mikulás róttam az utakat a nagy fiammal – aki a sofőröm –, motoros szánnal küzdve át magunkat a cudar utakon – számolt be az előzményekről Horváth Ádám. 

– Épp „bandukoltunk” Medina felé, magányosan haladva. Senki nem közlekedett az úton, aki csak tudott, otthonába behúzódva élvezte a kényelmet. Oda értünk a híd előtti kanyarhoz, bizony azt kiegyenesítve landoltunk egy egész kis fáintos, mély árokban. Ahogy kászálódunk ki, hirtelen a semmiből előkerült négy-öt autó. Mindegyik megállt, a bent ülők érdeklődtek, miben tudnának segíteni. Köztük volt egy fiatal medinai anyuka is a kisfiával. Kérdezte, hogy mi történt, mire elmondtam a történetet és azt, hogy épp mennék Medinára, majd utána Szedresbe mikuláskodni – írta. 

A hölgy kisfiának, aki olyan tíz év körüli lehetett, felragyogott a szeme, és kérlelte az anyukáját, hogy mentsék meg a Mikulást, és vigyék be Medinára. Az édesanya beleegyezett, így elvitték, a „Mikulás” pedig felkérte a kisfiút, hogy legyen a segítsége, aki boldogan beleegyezett és segédkezett a csomagok átadásánál. Amikor végeztek, anya és fia visszavitték a Mikulást az árokba csúszott kocsihoz, ahol addigra már előkerült egy traktoros, és a rendőrök is segítettek, amiben csak tudtak. 

A kis család kocsijából kiszállva, a „Mikulás” megköszönte az anyukának és fiának a segítséget. Ahogy ott az úton várakozott, nézve a fejleményeket, odalépett hozzá ismét ugyanaz az anyuka és közölte, hogy a kisfia kérlelte, vigyék tovább a Mikulást, így ő arra gondolt: a mentési munkák miatt úgy sem tud megfordulni, ezért elvinnék Szedresbe is a nagyszakállút. – El is szállítottak, és sok éves gépjármű vezetési tapasztalattal csak annyit mondhatok: újabb nagy elismerés a női sofőröknek, ugyanis az anyuka remekül hajtotta a járművet a nehéz útviszonyok között – jegyezte meg a Mikulás. 

– Mikor végeztünk, visszavittek a szabadesés, pontosabban csúszás helyszínére, ahol addigra már kiszedték a járművet az árokból a segítők, majd folytathattuk utunkat – számolt be az izgalmas és egyben szívmelengető kalandjáról a Mikulás, aki bejegyzésében sem felejtette el megköszönni mindenkinek a segítséget, aki csak részt vett benne: így a segítséget nyújtó traktorosnak, a rend éber őreinek, illetve természetesen az anyukának és kisfiának. 

Jelezte, hogy nagy izgalmában el is felejtette megkérdezni azoknak a nevét, akik segítették, pedig örömmel írta volna ki a közösségi csoportba. – A történet számomra bebizonyította, hogy a magyar emberekben igen is bele van „kódolva” a segítségnyújtás, a kedvesség és a mások iránti tisztelet. Köszönet érte – zárta sorait. A történet azonban nem zárult le itt: a poszt alatt a számtalan dicsérő, köszönő megjegyzés jelent meg. – Köszönet a kisfiúnak és anyukájának, hogy végül sok gyereknek sikerült örömöt szereznie önnek kedves Mikulás – írta egyikük. A hozzászólások között megjelent a nagymama írása is. – Kedves Mikulás! Örömmel olvastam a sorait! A kisfiú az én unokám Sáfrány Levente, az anyukája pedig Sáfrányné Szabó Tünde. Nagyon büszke vagyok rájuk – fűzte hozzá a nagymama.