Ha kevesebb is a bejgli, de több a mosoly, akkor az a bejgli lesz a legfinomabb

– A reformátusoknál hogyan történik a karácsony ünneplése?

– Nehéz egy mondattal válaszolni erre a kérdésre, mert ugye karácsony az nem csak egy rövid pár napos ünnep nálunk, hanem egy időszak. Adventtel kezdődik és karácsony után, vízkeresztkor ér véget a karácsonyi ünnepkör, ahogy valamennyi keresztény egyháznál, így nálunk is. Tehát ez egy hosszú időszak és több állomása, több lépése van, ráadásul adventkor kezdődik az egyházi évünk. A húsvétot megelőzi a nagyböjt, a hathetes időszak, a karácsonyt pedig a négyhetes kis böjt, ami nálunk azért reformátusoknál nem olyan nagyon látványosan megélt időszak, de mégis nagyon fontos, mert a böjtnek mindig az a lényege, hogy félretesszük azokat a dolgokat, amelyek bennünket elválasztanak Istentől és még inkább odafigyelünk rá, még többet adunk önmagunkból az Úristennek, mert a vele való kapcsolat a lényeg az életünkben, minden keresztény ember életében. 

– Mit jelent a gyertyagyújtás?

– Az adventi gyertyagyújtás annak az ideje, annak az alkalma, hogy kicsit megálljunk, kicsit csendben legyünk, kicsit együtt legyünk azokkal, akik fontosak nekünk. Éppen ezért így az adventi vasárnapokat mi a gyülekezetben és szerte az egyházban is nagy hangsúllyal ünnepeljük. Mindig van valami plusz, amitől ünnepélyesebb, amitől meghittebb, amitől különlegesebb az a nap. Idén nálunk minden adventi vasárnapon koncert van, vagy zenei hozzáadás, tehát máshogy tartjuk egy kicsit az istentiszteletet. Egyik vasárnap volt Pécsről egy gospel kórus, most az egyik gyülekezeti kedves tagunk a tanítványával fuvolázott. Az utolsó adventi vasárnapon pedig családi istentisztelet lesz, amikor sokkal közvetlenebb módon tartjuk magát az igehirdetést is, bevonjuk a gyülekezetet, és ezt nagyon szeretik. A gyerekek, felnőttek olyankor együtt vannak és ők is beleszólhatnak az igehirdetésbe. Így még inkább együtt vagyunk, ahogy egymás hangját is halljuk. Tehát ez az adventi időszak az, ami előkészíti magát az ünnepet. A kis hercegre utalva ünneplőbe öltöztetjük a szívünket. Tulajdonképpen ez az adventnek a lényege, és utána jön majd az ünnep maga, amihez megint csak kapcsolódnak szokások, nálunk elsősorban az istentisztelet az, ami a központban van. A reformátusokat az igeközpontúság jellemzi, ez a hangsúly. Ez a központ, az Isten igéje, ami megszólal, ami elhangzik felénk és amire mi is válaszolhatunk.

– Karácsonyfát szoktak állítani?

– Természetesen, nagyon szeretjük. Hatalmas üzenete van a karácsonyfának. Egyrészt a színe örökzöld, ami az örökkévaló istenre utal. Másrészt a formája az, hogy mint egy nyíl, felfelé mutat, sőt a tetejére is csúcsdíszt teszünk. Mi, reformátusok nagyon szeretjük a csillagot, a templomunk tetején is a csillag látható. Ez a betlehemi csillagra utal, mert hisszük, hogy ahogy a betlehemi csillag vezette a bölcseket, messziről jövőket, közel jövőket oda az úr Jézushoz, úgy mindazzal, ami a csillag alatt és a templomban történik az embereket vezeti Jézushoz, Istenhez. A csillag az Isten közelségét hirdeti, a csúcsdísz is felfelé mutat a karácsonyfán és ez fontos üzenet nekünk, közelebb érezzük magunkhoz Jézust.

– Hogy készülnek a hívőkkel az ünnepre?

– Sokféleképpen, mert sokfélék vagyunk. Vannak gyerkőcök, vannak idősek, vannak aktív dolgozók, férfiak, nők. Sokfélék vagyunk, ezért sokféleképpen készülünk a gyülekezetben. Tavaly óta az egyik nagyon kedves új szokás, ami – most úgy látom –, hosszú távra megvalósuló szokássá válik, hogy szerenádozni járunk. Ezt tavaly kezdtük el, és nagyon nagy örömünk és áldásunk van benne. Azokhoz az idős testvérekhez megyünk, akik már nem tudnak eljönni a templomba, vagy éppen betegek, akik valamilyen oknál fogva most otthon kényszerülnek gyógyulni. Őket látogatjuk meg a gyülekezet kicsiny csapatával. Ez nem egy megszokott kör, hanem akinek éppen ideje engedi és a lelkesedés is ott van benne, az eljön és hozzánk csapódik. Egy kis mécsessel, egy kis fáklyával, az ablak előtt, vagy éppen a lépcsőházban, attól függ, hogy ki hol lakik, elvisszük az igét nekik, együtt imádkozunk és egy pici, jelképes ajándékot is viszünk és együtt vagyunk velük. Akik ott vagyunk, mind szárnyalunk. Az első ilyen utunk a nagy hóesésben fantasztikus élmény volt, ahogy tizenketten baktattunk végig a sötétben és vittük a mécseseket. Őriztük, hogy ki ne aludjon, és még a szomszédok is kinyitották az ajtókat, hogy hallják és részesüljenek abban a kis békében amit vittünk. Szóval ez nagyon-nagyon jó.

– A gyerekeket is bevonják az adventi  folyamatba?

– A gyerekekkel a hittanórán készülünk, beszélgetünk, játszunk, énekelünk és a karácsonyi történetet dolgozzuk fel. Ami számomra most a legkedvesebb, hogy a gyerekekkel egy fordított adventi kalendáriumot próbálok nyitogatni, készíteni. Az adventi kalendáriumok lényege, hogy kinyitjuk és kiveszünk belőle valamit, én most ezt megfordítottam és arra próbálom tanítgatni a gyerkőcöket, hogy minden nap készítsünk valamit, amivel másokat megajándékozhatunk. Figyeljünk arra, hogy valakinek örömet okozzunk egy jó szóval, egy dicsérettel, egy felsegítéssel, ha megbotlott a társa, vagy éppen ha kapnak 2 szaloncukrot, akkor az egyiket odaadni valakinek, anyának segíteni, együtt sütögetni, együtt fúrni-faragni apával. Teljesen mindegy, csak adjunk valami jót. Én ebből sokat töltődöm, hogy láthatom, hogy van nyitottság a gyerekekben. Meglepődnek, amikor azt kérem, mondják el, mi jót tettek, azt hiszik ők nem tudnak ilyet mondani, de olyan gyorsan előjönnek az emlékeik, hogy utána meg csak sorolják folyamatosan, hogy anyuval együtt szaggattuk a sütit, apával együtt lapátoltam a havat a múlt héten, és olyan jó látni, hogy alapvetően ott van az életünkben, csak valahol nem tudatosodik, hogy nagyon jó dolog adni, még jobb, tényleg jobb, mint kapni. 

– Valószínű azért nem jutott eszükbe, mert az a természetes, hogy segítenek apának, segítenek anyának és nem gondolnak arra, hogy ez egy „jó cselekedet”...

– És ez jó alapvetően így is, de én azt gondolom, hogy sok mindent jó tudatosítani, mert ha tudatosítom, akkor az öröme az enyém. Akkor észreveszem, hogy a másik mennyire örült neki. Felállok az asztaltól és azt mondom, hogy „hú anya ez olyan finom volt.” Sokszor nem is gondol bele a gyerkőc, hogy az mekkora ajándék. Mert ettől lesztek igazán gazdagok és értékesek.

– Mit szeretne üzenni karácsony alkalmából az olvasóknak?

– Azt, hogy legyenek jelen az ünnepen. Ebben az évben számomra a jelenlét lett a legfontosabb. A karácsony minden évben más, mert ahogy én is változom, a karácsony is különböző arcát mutatja meg. Ahányszor hozzá közeledik az ember, mindig valami egészen csodálatosan újszerűt és újat tud adni számomra. Idén a jelenlét lett fontos. Jelen lenni! Jelen lenni abban, amit teszek. Megélni a pillanatot, nem végigrohanni mindenen és teljesíteni, hanem jelen lenni, jelen lenni azok számára, akik a közelembe kerülnek. Meg akár azok számára is, akik messze vannak. Adni magamból. Azt, aki én vagyok számukra. Mindenkinek azt kívánom, hogy ne vesszenek el a feladatokban. Ne vesszenek el a külsőségekben, hanem ajándékozzák meg először magukat. Azzal, hogy megkeresik, hogy ebben a karácsonyban mi a legfontosabb számukra. Mert ha megvan, akkor abból fognak tudni adni, és ha kevesebb is a bejgli, de több a mosoly, akkor az a bejgli nagyon finom lesz.
Jelenlétet kívánok mindenkinek karácsonyra.

Kaszóné Kovács Karola szerkesztőségünk stúdiójában járt, podcast beszélgetésben mondta el gondolatait. A beszélgetést 24-én délután 4 órától lehet meghallgatni a teol.hu hírportálon.