Köszönj szépen!

Ki ne emlékezne rá, hogy gyermekkorában a szülei hányszor mondták neki: köszönj szépen a bácsinak, néninek. Ha pedig valamilyen ajándékot kapott valakitől, az első mindig az volt: megköszönted? Mennyire utáltuk ezt! Mi pedig most ugyanígy viselkedünk a gyerekkel, az unokánkkal. 

Egy tanulmány szerint az erőltetett udvariasság kimondottan negatív lehet, ehelyett inkább meg kellene tanítanunk a gyerekeknek, hogy ne elnyomják, hanem helyén kezeljék az érzéseiket. Egy kísérlet során óvodásokat arra kértek, oldjanak meg egy feladatot, ami után ajándékot kaptak. A kontrollcsoport gyerekei apró játékot, a másik csoport tagjai viszont egy szivacskockát. A kutatók ezután azt vizsgálták, hogyan reagáltak a gyerekek: hangot adtak-e a csalódottságuknak, vagy udvariasan megköszönték az ajándékot akkor is, ha nyilván nem örültek neki. 

Azok a gyerekek, akik hangot adtak csalódottságuknak, nem teljesítettek jobban, mint azok, akik udvariasak voltak és örömet színleltek. Vagyis, az ajándék minősége nem befolyásolta a teljesítményüket. 
Mit tehet a szülő? Hagyjuk, hogy a gyerek mondja a mama szemébe: utálja az ajándékát? Hát, ez nem sülne el jól. 

A szakemberek szerint, ha az udvariasságot megkívánó helyzetekre előre fel tudjuk készíteni a gyereket, az máris sokat segít neki, hogy helyén kezelje az érzelmeit. Biztosítsuk róla, hogy büszkék vagyunk rá, amiért udvariasan viselkedett, ezzel nagyon boldoggá tette a nagymamát.