2024.01.13. 21:03
Tamásiban ünneplik a várossá válás 40. évfordulóját
Négy évtizeddel ezelőtt nyilvánították Tamásit várossá. A településen most mindenki ezt ünnepelte.

Fotó: Makovics Kornél
Éppen negyven évvel ezelőtt, egészen pontosan 1984. január 1-jén kapott városi rangot Tamási. A Koppány-parti településen élők ezt most kétnapos programsorozattal ünneplik. Pénteken délután négy órától „Emlékszilánkok képekben“ címmel nyílt fotókiállítás a helyi Könnyű László Könyvtárban. A tárlaton bemutatott fényképek a várossá válás időszakának mindennapijait, legfontosabb eseményeit mutatják be.
Szombaton délután fél hattól pedig „Az én városom" címmel kiírt képzőművészeti- és rövid próza-író pályázat eredményhirdetésére, valamint a beérkezett munkákból összeállított tárlat megnyitójára került sor. Ezt követően ingyenes gálaműsor kezdődött, aminek nyitásaként beszédet mondott Porga Ferenc, Tamási polgármestere; Deák Krisztina, az Építési és Közlekedési Minisztérium új műemlékvédelemért felelős helyettes államtitkára; valamint Süli János, a térség országgyűlési képviselője is.
Tamási várossá válásának 40. jubileumát ünnepelték
Fotók: Makovics KornélAz ünnepi műsor során az est folyamán színpadra léptek a Tamási Koncert-Fúvószenekar, valamint helyi Művelődési Központ balesett csoportjának tagjai, Cseke István, a városban található található Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusai, Fegyveresi Anikó, Amerein-Moizer Adrienn és Hegedüs Gyula, Horváth János Dagi, valamint a Pántlika Néptánc Együttes is.