„Az ő és sorstársaik tragédiája a mi felmérhetetlen veszteségünk”

Hölgyeim és Uraim!  
Tisztelt Emlékező Közösség!

Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében köszöntöm Önöket a Holokauszt 80. évfordulóján. Külön köszöntöm professzor dr. Grósz Andor urat, a MAZSIHISZ elnökét, Kirschner Péter urat, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület elnökét, és nem utolsó sorban házigazdánkat, Friedmann Tamás urat, a Szekszárdi Izraelita Hitközség elnökét. 

Egy év sem telt el, és újból találkozunk. A minden évben megtartott  júliusi megemlékezésünk mellett ezúttal a Holokauszt magyarországi emléknapjához közeledve gyűltünk össze, hogy a kerek évfordulót kihasználva kissé más módon is megemlékezzünk, tiszteletet adjunk a világ legnagyobb népirtása áldozatainak. 

Azt hiszem, egyetértünk abban, hogy a második világháború legborzalmasabb történése a holokauszt volt. Kiterjeszthetjük persze ezt az egész 20. századra, sőt, valószínűleg a világtörténelmet átkutatva sem találjuk az emberi gyűlöletnek még egy ilyen durva kitüremkedését.  Az európai zsidó áldozatok számát a különböző becslések 5-6 millióra teszik. Ez a tömeges népirtás hazánkban is százezrek életébe került, megközelítőleg minden tizedik áldozat magyar volt. Köztük nagyjából 600-an környékbeliek, körülbelül 470-en szekszárdiak.

Az élet rendje, hogy 80 év távlatából a sebek már nem olyan fájók. Nem látjuk az arcokat, hiányzik a közösen megélt múlt, ebből adódóan a gyász érzése is halványabb.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Most arra teszünk kísérletet, hogy közelebb hozzuk az áldozatokat a ma emberéhez. A holokauszt miatt ugyanis Szekszárd is kevesebb ma. Olyan lakosait vesztette el a város, akik a gazdasági és a közéletben egyaránt meghatározó szerepet töltöttek be.

Szinte napra pontosan nyolc évtizeddel ezelőtt, 1944 április közepén 15 gazdag zsidó kereskedőt szállítottak előbb Pécsre, majd Mauthausenbe. Köztük volt az áruháztulajdonos Pirnitzer dinasztia 20. századi legmarkánsabb tagja, Pirnitzer Ede és felesége, Erzsébet. Soha nem jöttek haza. A város főorvosát, dr. Kelemen Józsefet szintén feleségével, Klárával együtt hurcolták el a Bartina utcából. Akkor látták őket utoljára. Rubinstein Mátyást, a város utolsó főrabbiját e helyről, a zsinagógához tartozó lakásból deportálták.

Erdős Nándor pék, a hitközség utolsó elnöke ugyan visszatérhetett Szekszárdra, Rákóczi utcai házába, ahol a pékség is működött egykor, de felesége már a főrabbihoz hasonlóan soha nem hagyhatta el az Auschwitzi lágert.

Értelmes, dolgos, a közösségükért is cselekvő emberek voltak mindannyian. Az ő és sorstársaik tragédiája a mi felmérhetetlen veszteségünk. 
Azt vállaltuk a Szekszárdi Izraelita Hitközséggel és a Szekszárdi Magyar-Izraeli Baráti Társasággal közösen, hogy csatlakozva más hazai és külföldi városok példájához, úgynevezett botlatóköveket helyezünk el a városban, amivel láthatóvá tesszük ezeknek a nagyszerű embereknek a nyomát. 

Azt gondolom, emlékük így a mindennapjaink részévé válhat. Vissza persze nem kapjuk őket, de talán a réztáblába vésett nevek képesek lesznek megidézni alakjukat azon a helyen, ahol egykor éltek, és ahonnan elindultak végzetes útjukra. Az arra járókban pedig minden nap felötlik, micsoda értelmetlen pusztításra képes egy-egy hamis ideológia. 

Köszönöm, hogy meghallgattak!

A megemlékezésről szóló tudósítás itt olvasható!