Meddig mehet el egy humorista a saját véleményének közlésében?

– Mérnöknek indult, humorista lett. Már az egyetem mellett is forgolódott a kabaré világában?

– Igen, vagy inkább: az egyetem helyett – mondja Kőhalmi Zolnán, aki egy tolnai fellépése után adott interjút. – Akkoriban mindenki a rádiókabarét hallgatta, oda kellett bekerülni. Az út a nyolcévente megrendezett humorfesztiválokon keresztül vezetett az áhított cél felé. Az 1990-es fesztivál idején még csak 12 éves voltam, de szinte már akkortól kezdve készültem a következőre, az 1998-asra. Jeleneteket írtam, és szerzőként lettem az egyik díjazott. Előadóként csak sokkal később mutatkoztam be. 

– Mikor?

– Körülbelül hat évig voltam háttérember. A mi generációnk sokat köszönhet Fábry Sándornak. Elindult a Fábry show, és többen bedolgoztunk neki szövegírókként, sőt, egy idő után néhányan kaptunk tőle ötperces megszólalási, bemutatkozási lehetőséget. Azokat az adásokat még kétmillióan nézték. Ma a százezres nézettség már jónak mondható. A stand up 2004-ben startolt a Godot Kávézóban. Ezek gyakorlatilag tét nélküli műsorok voltak, eleinte két asztalnak léptünk fel. Persze én elég izgulós vagyok, úgyhogy ezekre az estekre is szorongva készültem. 

– Mikortól kezd valaki otthonosan mozogni a színpadon? Mikortól mer lazán improvizálni, kiabálni, szünetet, csendet tartani? Hány fellépés után oldódik a drukk? 

– Nálam máig megmaradt a fellépések előtti feszültség. Persze az évek során megjön a rutin. Amig szerzőként hallgattam a rádiókabarét, könnyű volt azt mondani, hogy azért nem nevetett a közönség, mert rosszul adták elő a jelenetemet. Amikor én állok ki a színpadra, az egy másik helyzet. Minden egyes poént ki kell munkálni, előadásról előadásra csiszolgatni, mert mondva alakul ki a lüktetése, a ritmusa. 

– Milyen gyakran lép fel, mondjuk egy évben? 

– Még sosem számoltam össze. Nagyjából havi nyolc vidéki és nyolc fővárosi fellépésem van. Kétévente csinálok új műsort. A mostaniba, amit Tolnára is elhoztam, már beemeltem elemeket a következőből, amelyiknek májusban lesz a nyilvános főpróbája és bemutatója. Azzal aztán majd járom az országot újabb két éven keresztül. 

– Könnyen ír?

– Nehezen ülök neki. Téblábolok, kimegyek az erkélyre, kávézok, cigizek… De ha elkezdem, akkor haladok. Viszont, ha könyvet írok, tudok nagyon hatékony lenni. Reggel nyolckor odaülök, és csinálom. Nem vagyok egy szimultán alkat. Vagy ezzel foglalkozom, vagy azzal. 

– Farkasházy Tivadar nyilatkozta egyszer, hogy a humor ellenzéki műfaj. Fábry Sándor viszont sokak szerint kormánypárti humort művel. Lehet a humor jobb vagy baloldali?

– Tőlem távol áll az ilyen kategorizálás. A humor mindennel és mindenkivel szemben kritikus, de csak játék. Nem tekintélytisztelő, bár nem is tiszteletlen. Szerethetően cikiző. De tény, hogy minden társadalmi közegben nehézséget okoz a humoristának, hogy meddig mehet el. Meddig mehet el a saját véleményének közlésében. Könnyen megmámorosodik az ember, ha a kezében van a mikrofon. Ám tudni kell, hogy a nézők nem a politikai véleményemre kíváncsiak, hanem szórakozni, nevetni akarnak. 

– Chaplin célja volt: szórakoztatva elgondolkodtatni. Ön is ilyesmit csinál, olyan súlyos dolgokkal is előhozakodik (hit, betegség, halál), amelyeket más humoristák nagy ívben kerülnek… 

– Valóban szívesen foglalkozom olyan dolgokkal, amelyekről a legtöbben nem is gondolnák, hogy vicces lehet. Volt már, hogy megkaptam: Ezzel is csak te mehetsz ki a színpadra! 

– S mindemellett ateista…

– Megengedő ateista vagyok. A feleségem meg hívő. Én elfogadom a hitet, de nem hagyom, hogy rám erőltessék. Szeretek mindent megkérdőjelezni. Elképzelhető, hogy úgy vannak bizonyos dolgok, ahogy a hithirdetők hangoztatják, ám az szerintem nagyképű állítás, hogy az ember az egyetlen kiválasztott faj az egész univerzumban, amely kommunikálhat az Istennel.  

– A humoristák a közönséggel kommunikálnak, és egymással is. Fontos, hogy legyen egy csapat? Mert vannak, akik már kiváltak és a saját útjukat járják…

– Az indulásunkkor nagyon fontos volt, hogy nem egyesével próbáltunk szerencsét. Néhányan aztán önállósodtak, mint Bödőcs Tibor. Ezzel sincs semmi gond. Én jobban érzem magam egy közösségben, ahol egymást húzzák, inspirálják, kritizálják a humoristák. A Godot-ban annakidején, ha lement a műsor, összetoltuk az asztalokat, és hajnalig dumáltunk, szakmáztunk, poénkodtunk. Ennek már húsz éve, s úgy látom, hogy az utánunk jövők is szívesen jönnek össze, alkotnak csapatot. A valahova tartozás előnye az is, hogy leszervezik a műsoraimat, s nekem azzal nincs gondom. 

– Vidékre járni miért fontos? 

– A fővárosi ember számára nem akkora esemény egy ilyen fellépés, mint a vidékinek. Ahol ritkábban fordulunk meg, ott készülnek a találkozásra, kiöltöznek, figyelnek, hálásak a szórakoztatásért. Én is vidéki, szentesi vagyok, otthonos a közeg.