Még jobb hellyé tették Tolnát (galéria)

Hatszáz évvel ezelőtt lett először város Tolna. A vármegye névadó településének évszázadokon átívelő múltját és sikeres jelenét ünnepelték a hétvégén. 

Teol.hu

Kitüntetéseket is átadtak a hatszáz éves város napján

Fotó: Kiss Albert

A város történetében akadnak fényes és sötét időszakok is. Ám a lényeg, hogy a nehézségeket mindig sikerült legyűrni, és a település ma, 2024-ben is létezik. Az elmúlt bő két évtized pedig a város egyik fénykorának számít – állapította meg Appelshoffer Ágnes polgármester a város napja alkalmából szombaton rendezett ünnepi képviselő-testületi ülésen.   

A városvezető megemlítette az elmúlt évek legfontosabb beruházásait, megjegyezve, hogy a település polgárai büszkék lehetnek a város fejlődésére.  Ahogy az arra méltó polgáraira is. – A város napja pedig jó alkalom megköszönni néhányuknak, hogy jobb hellyé tették a várost – fogalmazott a polgármester.  

Idén hat helyi elismerést adtak át. Az Év vállalkozója díjat az autóalkatrészeket gyártó, Tolnán kétszáz főt foglalkoztató Interplus Kft. kapta. Az elismerést Horváth Péter, a cég logisztikai vezetője vette át Appelshoffer Ágnestől.   

Az Év Tolnai Civil Szervezete elismerésben a Tolnai Szentháromság Szobor Felújításáért Alapítvány részesült, a díjat dr. Saramó Márta alapító és Rózsa László, a kuratórium elnöke vette át. Ez a szervezet kezdeményezte és vezényelte le a kétszáz éves szobor felújítását, amelynek – dr. Bábel Balázs Kalocsa-kecskeméti érsek általi – megáldására is a város napja keretében került sor.  

A képviselő-testület idén két új díjat is alapított. Az Év Civil Díját két nyugdíjas szervezet érdemelte ki.  

A több évtizedes múltú Mözsi Nyugdíjas Klub a nagyközönség számára elsősorban nagyszabású farsangi műsorairól ismert.  A díjat Csongrádi Imre elnök vette át.  

A Vándorló Szépkorúak Baráti köre 2018-ban alakult. Valószínűleg ez a társaság a legaktívabb civil szervezet Tolnán. A díjat Zsinka János, a baráti kör vezetője vette át.  

Ugyancsak újonnan alapított elismerés a Tolnai Közjóért kitüntető díj. Ezt az elismerést Wiesner Csaba, a Tolnai Rendőrőrs parancsnoka, valamint Hehl Tibor, a tolnai Családsegítő Központ esetmenedzsere érdemelte ki.  

A díjátadón a Simply the Brass rézfúvós együttes működött közre.  

Az ünnepi pillanatok mellett a közösségi programok játszották a főszerepet a város napján, amelynek keretében idén is megrendezték a Tolnáról elszármazottak találkozóját.  A Hősök terén pénteken és szombaton számos kulturális és gyermekprogram zajlott.  Szombaton este Radics Gigi is fellépett, majd Kovács Aliz és az Electric Soul koncertje zárta a rendezvényt.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában