A lakosság apraja-nagyját megmozgatta a Város napja

Ünnepi volt a hétvége Pakson. Amellett, hogy gyermeknapi programokat tartottak, a Város napja rendezvényei a lakosság nagy részét megmozgatták.

Révészné Hanol Erzsébet

Szabó Péter polgármester köszöntötte a Város napja ünneplőit (Fotó: Molnár Gy.)

Várossá avatásának negyvenötödik évfordulóját ünnepli idén Paks, ahol hétvégén rendezték a Város napját. A program a hagyományos felvonulással kezdődött intézmények, civil szervezetek, kulturális- és sportegyesületek csapatainak, a testvértelepülések küldötteinek részvételével. Az ünneplőket a Roger Schilling Fúvószenekar térzenéje fogadta az ASE csarnok melletti füves területen, majd egymást követték a fellépők az ott felállított színpadon. Szabó Péter polgármester a TelePaksnak nyilatkozva elmondta, hogy Paks egyik legnépszerűbb rendezvénye a Város napja, amelyet idén különlegessé tesz a negyvenötödik évforduló. Emlékeztetett arra is, hogy a település az atomerőmű építésének köszönhetően emelkedett városi rangra, az évtizedek során pedig valóban várossá vált.

Szabó Péter polgármestere köszöntötte a Város napja ünneplőit
Szabó Péter polgármester köszöntötte a Város napja ünneplőit (Fotó: Molnár Gy.)

Süli Jánosnak köszönhető a Város napja

A helyi televízió riportjában megszólaltatták Süli Jánost, a térség országgyűlési képviselőjét is, aki még polgármesterként honosította meg Pakson a Város napi rendezvény hagyományát, erdélyi testrvértelepülésük, Kézdivásárhely példáját követve. A honatya ezúttal a főzőverseny résztvevőjeként vállalt szerepet az eseményen. A gasztronómiai megmérettetésen harmincöt csapat bográcsában főtt a halászlé, a zsűri döntése alapján pedig a Jilling család főztje lett a legjobb. Második helyen a Poharas Faloda, a harmadikon a Pákászok csapata végzett.

A Kertbarátok Egyesülete is képviseltette magát a Város napja standjai közt
A Kertbarátok Egyesülete is képviseltette magát a Város napja standjai közt (Fotó: Molnár Gy.)

A Város napjával egybekötve szervezte meg az önkormányzat az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.-vel közösen a gyermeknapi programot is, ahol számtalan játék, ügyességi feladat várt a fiatalabb korosztályra.

A szombati programdömpinget Valmar koncertje zárta Pakson.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában