Évekig rendszerezte az Illyés-hagyatékot

Illés Gyula – aki csak az emigrációból való hazatérése után, harmincévesen vette fel az Illyés nevet – Felsőrácegrespusztán született. Sok szállal kötődött a legközelebbi, nagyobbacska településhez, Ozorához. Ott élt a ma már 91. életévében járó és a fővárosban lakó Takács Imréné is.

‒ Gyula bácsi egyik lánya, Kati az osztálytársam volt – meséli. – Gyakran visszajártak később Pestről is. Lejött 1956-ban valamelyik szőlősgazdához a költő, Ozorára, hogy bújtassa el. De az nem vállalta. Máshol húzta meg magát a zavaros időkben.

Az Illyés család és a Takács család krónikája időnként, helyenként összekapcsolódott. Takácsné lánya, Endreffyné Takács Mária volt az Illyés-hagyaték gondozója.

–‒ Amikor felmentem Pestre a Gyula bácsi temetésére – emlékszik vissza –, megkért a Flóra néni, hogy másnap hívjam fel. Megállapodtunk, hogy heti három nap nála leszek, rendezni a férje hátrahagyott írásait. Hatalmas mennyiséget szortíroztam különböző dobozokba (versek, prózák, naplójegyzetek, levelek, megjelentek, meg nem jelentek), nyolc-tíz éven keresztül. Szigorú volt Flóra, megkövetelte a pontos munkakezdést és a lendületes haladást. A naplók összeállítása bizonyult a legkeményebb feladatnak, de végül az is megoldódott.

Sokat köszönhet az irodalomtörténet Endreffyné Takács Máriának, de sokat köszönhet Tolna megye is. Ma már ő is Budapesten él, de nagy szerepe volt abban, hogy az ozorai vár felújítása 1980-ban elindult, és annak négy termében Illyés-kiállítást rendeztek be. Szerkesztésében jelent meg a Szülőfalunk, Ozora című, háromszázötven oldalas, dekoratív könyv, és szorgalmazta, hogy a rácegresi iskolamúzeum, az ozorai iskola és a szekszárdi könyvtár felvegye a költő nevét. Legtöbben azonban a simontornyai vármúzeum kapcsán ismerik Endreffynét, mert annak volt a vezetője, 1974-től, harminchat éven át.

– Egy üres épületet vettem át – mondja –, se fűtés, se berendezés nem volt. Hosszú folyamat során jutottunk el a ma is látható állapot megteremtéséig. Kulturális eseményeknek, nyári színházi fesztiváloknak is helyet adott a vár. Rendeztem százhetvenhét kiállítást, minden alkotó hagyott ott egy festményt, ez is a berendezés részévé vált; bár aztán nem mind maradt Simontornyán.

Nagy idők tanúi és cselekvő részesei voltak Takácsék. Kislánykorában a mama még a kis herceggel, Esterházy Antallal játszott. (Az Esterházy család gabonaraktárnak használta a háború előtt az ozorai várat.) Aztán változtak a szerepek, az élethelyzetek, de pár éve megintcsak itt találkoztak, az ozorai elszármazottak összejövetelén.

Több száz fotót adtak közre a falu múltjáról

A Szülőfalunk, Ozora című könyv népszerűnek bizonyult. Első kiadása 2013-ban jelent meg, s mivel gyorsan elfogyott, 2014-ben gondoskodtak az utánnyomásról; napvilágot látott a második, bővített kiadás. A szervezői munkát, a sajtó alá rendezést az Ozoráért Baráti Kör Egyesület végezte. A kötet több száz fotó segítségével mutatja be a település múltját, épületeit, eseményeit, hagyományait, lakosait. Természetesen a kistérség nagy szülöttje, Illyés Gyula is szerepel benne, kinek gyermekévei – megkeresztelése, iskoláztatása és rokonlátogatásai kapcsán – Ozorához, Pálfához, Simontornyához, Varsádhoz, Cecéhez és Dombóvárhoz is kötődtek. A könyvet Endreffyné Takács Mária szerkesztette.

Borítóképünkön a visszaemlékezők: Takács Imréné (elöl) és lánya, Endreffyné Takács Mária