Az apa hadihajón is szolgált, az anya kiválóan zongorázott

Ha van kiváltképp időszerű és ideillő hónap műtárgya a Wosinsky Mór Megyei Múzeumban, akkor a januári – Mészöly Miklós szüleinek portréja – feltétlenül az. Hiszen éppen a hét elején hangzott el a bejelentés a megyeszékhelyen, hogy megkezdődik az 1921-ben, tehát száz esztendeje Szekszárdon született és 2001-ben Budapesten elhunyt, Kossuth-díjas íróról elnevezett emlékév.

Mészöly Miklós szüleinek, Molnár Sándornak (1881–1947) és Molnár Sándorné Szászy Jolánnak (1898–1983) pasztellportréit Miklósi M. Ödön szekszárdi festőművész rajzolta meg, az alkotásokon feltüntetett dátum tanúsága szerint 1930-ban. Szükséges megjegyezni, hogy a házaspár gyermeke a keresztségben a Molnár Miklós nevet kapta, ám 1947-től apai nagyanyja Mészöly családnevét használta írói névként. Így, azaz Mészöly Miklós névvel vonult be az irodalmi halhatatlanságba.

A hónap műtárgyát Lovas Csilla irodalomtörténész, főmuzeológus, a Wosinsky Mór Múzeum osztályvezetője ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. – A férfi arcképe az aláírás tanúsága szerint augusztusban a Benedek-völgyben, valószínűleg a Molnár-tanyán készült – mondta Lovas Csilla. – A rajz kidolgozottsága, finom részletei arra utalnak, hogy a festő műtermében készítette el a rajz végleges változatát. A sárga felöltős és kalapos férfi portréjának leghatásosabb részlete a férfi kissé melankolikus tekintete.

Molnárné Szászy Jolán arcképén is a szem, a tekintet a domináns. A divatos frizurájú, sötét hajú asszony hatalmas kék szemei mosolytalanul, szinte riadtan néznek a szemlélőre. Fedetlen vállát és mellkasát légiesen gomolygó, fehér, áttetsző musz­lin borítja. A kendő jobb oldalán két rózsa látható, alóla pedig átsejlik kék ruhájának keskeny sávja.

A főmuzeológus összegzésében az is szerepel, hogy Molnár Sándor 1888. április 8-án született, Molnár Sándor madocsai lelkész és Mészöly Hermina gyermekeként. 1906-ban érettségizett a Szekszárdi Állami Főgimnáziumban, 1910-ben szerzett gépészmérnöki oklevelet, majd önkéntesként vonult be a haditengerészethez. Póla kikötővárosában – az Osztrák-Magyar Monarchia legfontosabb flottabázisán, ma a horvátországi Pula – kapott tiszti képzést 1910–11-ben, 1913-ban a Zenta cirkálón zászlósként szolgált.

1914 tavaszán már a Szekszárd-bátai ármentesítő és belvízszabályozó társulat mérnökeként dolgozott, majd novembertől önként vállalta a városi mérnök helyettesítését, közel négy éven át nyújtott segítséget a jéggyár és a villanytelep működtetéséhez. 1919 decemberében választották meg az ármentesítő társulat főmérnökévé, 1920-ban igazgató-főmérnöki kinevezést kapott. Munkáját lelkiismeretesen végezte, szakmai tudása elismertséget szerzett számára.

Mint igazgató-főmérnöknek egyre több lett a társadalmi kötelezettsége és tisztsége, különböző szervezetek nevezték ki választmányi-, vagy felügyelőbizottsági taggá. 1922-ben a Szekszárdi Református Olvasókör választmányi tagja lett. 1912-től tagja, majd 1924-től több éven át háznagya volt a Szekszárdi Kaszinónak. 1922-ben segítette a Turul Sport Egylet megalakulását, majd 1932-ban az utódszervezet „bokszoló” szakosztályának alapító elnöke lett. 1930-tól néhány évig a Szekszárdi Dalárda alelnöke is volt. Az 1938-ban megalakult Légvédelmi Liga tanácstagja és működésének lelkes szervezőjeként tevékenykedett. Szenvedélyes vadászként a húszas évek közepétől évente vett részt a szekszárdi elit számára rendezett körvadászatokon.

Molnár Sándor 1917 novemberében jegyzete el Szászy Jolánt, Szászy Endre neves szekszárdi ügyvéd és Stepke Mária legidősebb lányát. Jolán 1898. július 20-án született, tanulmányait a szekszárdi Polgári Leányiskolában végezte. Tehetséges zongoristaként többször lépett fel az iskolai ünnepélyeken, az volt a vágya, hogy zongoraművész lesz. Molnár Sándor és Szászy Jolán 1918 júniusában házasodtak össze a szekszárdi református templomban.

Első gyermekük, Dénes, 1919-ben, Miklós pedig 1921-ben született. Mészöly Sándor és Szászy Jolán házassága az 1930-as években megromlott. „A fiatalasszony már azokban az években boldogtalan, a repülésből és álomból semmi nem lett; a kiismerhetetlenül hallgatag, kétségbeejtő predesztinációt sugárzó férfi biztos támaszként magasodik mellette, mint a védtelen rejtőzés kálvinizmusa. Hab és jéghegy parabolája.” − írta Mészöly Miklós az Anyasirató című novellájában.

Olaszországban és Hollandiában is letette névjegyét

Miklósi M. – eredetileg Mutschenbacher – Ödön (1881−1942) szekszárdi festőművész. Először az Iparművészeti Iskolában tanult másfél évig, majd Vajda Zsigmond festőművésznél képezte magát. 1903-ban iratkozott be az Országos Magyar Királyi Mintarajztanodába és Rajztanárképezdébe, ahol többek között Zemplényi Tivadar, Tardos Krenner Viktor voltak a tanárai.

Tehetsége hamar megmutatkozott, több iskolai díjat és ösztöndíjat is nyert. Másodéves korától állított ki a Műcsarnok tárlatain. 1908-ban fejezte be tanulmányait, utána ismét Szekszárdon élt. 1913–14-ben olaszországi tanulmányutat tett. 1922-ben meghívták Hollandiába, ahol nagy sikert aratott festményeivel.

Több jelentős Tolna megyei személyiség reprezentatív portréját készítette el. Ezek közös jellemzője a szokatlanul erőteljes színvilág. A modellek személyiségét is érzékletesen bemutató portrék emberábrázoló tehetségéről árulkodnak.

Borítóképünk: Lovas Csilla a Mészöly-letétben található alkotásokkal