Tv-ajánló

2023.03.25. 07:53

Nicsak, ki beszél még!

Az 1990-ben bemutatott amerikai családi filmvígjáték, amely a nagy sikerű Nicsak, ki beszél! trilógia második része. Nem új filmről van tehát szó, vélhetően már legalább egyszer mindenki látta. Ennek ellenére nem lehet megunni.

M. I.

John Travolta, a film egyik főszereplője (Illusztráció: Shutterstock)

A főszerepekben John Travolta és Kirstie Alley látható, mint Mikey baba szülei. Ebben a részben viszont új jövevény – egy kislány, Julie – érkezik a családba, a gyerkőcök együtt kommentálják szüleik civakodásait. 
A filmből készült trilógia mindkét főszereplőnek nagy sikert hozott, Kirstie Alleynek az egyik legkedvesebb szerepe volt Mollie. Sajnos a színésznő a múlt év végén rákban elhunyt. 
Érdemes még kiemelni a szereplők közül Olympia Dukakis nevét is, ő a nagymamát, Mollie édesanyját játszotta mind a három részben. A kiváló színésznő sincs már az élők sorában két éve hunyt el, 89 éves korában. Számtalan jó film kötődik a nevéhez. Például az Országúti ragadozó amerikai thriller, vagy a Nők hálójában című romantikus vígjáték. 
A Nicsak, ki beszél még! című film rendkívül hamar került a mozikba az első részt követően, és meglehetősen rövid a játékideje, egyes állítások szerint Travolta táncos-dalos jelenetét azért tették a filmbe, hogy 80 perc fölé tolják. Pár évvel később újabb folytatása is elkészült: Nicsak, ki beszél most! címmel.

Nicsak, ki beszél még!, Viasat3, 12.55
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában