2024.04.15. 20:17
Versmondó fesztivál: csúcsot döntött a résztvevőinek száma
Csúcsot döntött a tolnai versmondó fesztivál résztvevőinek száma: idén, a 15. alkalommal megrendezett eseményen több mint hatvan tolnai és bogyiszlói általános iskolás mondott verset.
A Tolnai Művelődési Központ által – a költészet napja alkalmából – rendezett idei seregszemlén a sok résztvevő miatt mindenki csak egy-egy verset adott elő. A nyugdíjas pedagógusok – Hága Lászlóné, Hornok Istvánné, Molnárné Popovics Erzsébet – alkotta zsűri a versválasztás, a beszéd és a művészi teljesítmény szempontjából értékelte az előadásokat. Tóth Györgyi, a művelődési központ vezetője köszöntőjében arra biztatta a diákokat, hogy ne versenyként, hanem igazi ünnepként fogják fel az eseményt, ezzel együtt sok kisdiák küzdött magas lámpalázzal.
Hága Lászlóné, a zsűri elnöke mindenesetre nagyon elégedett volt a látottakkal, hallottakkal, különösen a versválasztásokat dicsérte. (Az előadott versek mintegy kétharmada mai szerzők műve volt.)
Ahogy az lenni szokott, az ítészeknek most is nehéz dolguk volt, de végül megszületett a döntés.
Az 1-2. osztályosok között 1. lett Gyenge Olívia (Bogyiszló), 2. Rottler Liliána (Bogyiszló), 3. Bernáth Éva (Tolna, Wosinsky iskola). Különdíjat kapott Erdei Lili (Wosinsky).
A felső tagozatosok mezőnyében 1. lett Schmidt Bence (Wosinsky), 2. Balogh Amanda (Bogyiszló), 3. Kertész Ákos (Tolna, Széchenyi iskola). Különdíjat kapott Bencze Bálint (Széchenyi).
Versmondó fesztivált tartottak Tolnán
Fotók: Makovics KornélA legnépesebb, 3-4. osztályosok mezőnyében 1. lett Kovács Lujza Katinka (Széchenyi), 2. Kutasi Kristóf (Wosinsky), 3. Bayer Vanessa (Wosinsky). Különdíjat kapott Toba Gabriella (Wosinsky). A Civil Voks különdíját Csöndes Magdolna Bernadett (Széchenyi) érdemelte ki.