labdarúgás

2019.09.02. 21:45

Egyre hangulatosabb a majosi pálya

Rónai Gábor

2019.09.01 Majos, Bonyhád Majos – Kakasd megye I-es focimeccs. Plusz lelátó átadó. Fotó: Makovics Kornél

Fotó: Makovics Kornél

Egyre hangulatosabb, otthonosabb a megyei I. osztályú focibajnokságban szereplő Majosi SE sporttelepe. A Kakasd SE elleni vasárnapi bajnoki meccsen (a hazaiak 3–2-re győztek) adták át a nagyközönségnek az új lelátót, illetve hivatalosan is felavatták a felújított öltözőt és kiszolgálóhelyiségeket.

A vasárnapi bajnoki szünetében Filóné Ferencz Ibolya polgármester, Fábián Béla egyesületi elnök, Sárkány Szabolcs önkormányzati képviselő és Köllő Roland, a Bonyhádi Sportcentrum igazgatója vágta át az avatószalagot.

„Harmincötmillió forint áll 2019-ben a Majosi SE rendelkezésére, amely lehetőséget nyújtott a fejlesztésekre – mondta beszédében Filóné Ferencz Ibolya. – Az önkormányzat a sportcélú támogatáson felül 4 millió forinttal járul hozzá éves szinten a pálya és a klubház fenntartásához, valamint 6,5 millió forint önerővel támogatta a taós pályázatot, amelyből öntözőkút, kerítés és lelátó épült, illetve a klubház felújítása is megvalósult.

A 2018/2019-es tao­programon és az önkormányzat szerepvállalásán túl a majosiak összefogásának, társadalmi munka felajánlásának köszönhető, hogy minden elkészült. A magam részéről a jövőben is támogatok minden ilyen kezdeményezést, összefogást a jó cél érdekében. Az új bajnokságban minden csapatnak valamennyi korosztályában sportszerű és sikeres mérkőzéseket kívánok!” – emelte ki köszöntőjében a város polgármestere.

Fábián Béla, a Majosi SE elnöke azt mondta, nagyon boldogok, hogy sikerült megvalósítani a terveiket, de elégedettek sosem lesznek, további fejlesztésekre készülnek.

„Következő tervünk, hogy egy tetőt építtettünk a lelátó fölé, aztán pedig egy nyújtott műfüves pályát is szeretnénk építtetni – mondta Fábián Béla. – Régi vágyunk, hogy kiépítsük a pályán a világítást, hogy este is lehessen rajta mérkőzéseket játszani. Már megrendeltünk egy panel mobilgarázst, amiben az eszközeinket, gépeinket tárolhatjuk, mert a klubépületet kinőttük már. Szeretnénk kihasználni a tao adta lehetőségeket, polgármester asszonytól azt az ígéretet kaptuk, hogy az önkormányzat a jövőben is segíti majd a terveink megvalósítását” – fogalmazott a klubelnök.

A Majosi SE jelenleg hét korosztályban szerepeltet futballcsapatot: a felnőttegyüttesük mellett U19-es, U16-os, U13-as, U11-es, U9-es és U7-es gárdájuk is van. Százhúsz-százharminc igazolt labdarúgóval büszkélkedhetnek.

„Az első csapatunkkal szemben azt a célt tűztük ki, hogy a dobogón végezzen. Azt gondolom, most minden adott ehhez, a szakmai munka jó kezekben van, a játékoskeretünket megerősítettük, ezek alapján bizakodhatunk” – mondta Fábián Béla.

Borítókép: Simon Gábor (balról), Sánta Áron, Fábián Béla, Köllő Roland, Filóné Ferencz Ibolya és Sárkány Szabolcs vágta át a nemzeti színű szalagot a megújult majosi sporttelep avatóján

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!