autósport

2020.08.31. 20:18

Ficza kettős győzelemmel tartja összetett elsőségét

Grobnik után Diósförgepatonyban is remekül vezette a BMW M4 GT4-es versenyautót ifjabb Ficza Ferenc, aki kettős sikert ünnepelhetett az ESET V4 Cup Seriesben.

Rónai Gábor

Forrás: Beküldött fotó

Ifjabb Ficza Ferenc egyre jobban belelendül. A szekszárdi illetőségű, de Budapesten élő pilóta júliusban ült bele először a Trevor Racing 400 lóerős BMW M4 GT4-es autójába, s a horvátországi Grobnikban azonnal letette a névjegyét. Ficzán egyáltalán nem érződött, hogy több mint két éve vezetett legutóbb ilyen versenyen, kategóriájában egy első és egy második helyet szerzett.

Minderre még egy lapáttal rá is tudott tenni a Slovakiaringen rendezett második versenyhétvégén, ahol mindkét futamban meggyőzően vezetett, és az első helyen végzett. Előbb 2:14,257-es köridővel repesztett, majd 2:14,981-es eredménnyel zárta a száguldást. Nagy riválisa, a cseh Sergej Pavlovec előbb 2:15,531-es, majd pedig 2:15,328-as időeredményt ért el.

Két versenyhétvége négy futamából Ficza hármat, Pavlovec (KTM X-BOW GT4) egyet nyert meg, így az összetettben (a győzelemért 12,5 pontot lehet szerezni, a második hely 9, a harmadik 7,5 pontot ér) is biztosan áll az élen a szekszárdi pilóta. Ficza 46,5 ponttal vezeti a kategória versengését, Pavlovec 39,5, a lengyel Piotr Wira (Mercedes GT GT4) pedig 30 pontot gyűjtött.

„Nagyon örülök, hogy mind a két futamot meg tudtam nyerni – mondta lapunk érdeklődésére Ficza. – Egyre jobban kiismerem az autót, nagyon jó vezetni ezt a BMW-t. Aki ismer, az tudja, hogy a Slovakiaringen nagyon szeretek versenyezni, korábban más kategóriákban is jó eredményeket tudtam itt elérni, és rengeteget gyakoroltam ezen a pályán. Hogy mik a céljaim az idei szezonban? Még két futam van vissza az idei sorozatból, s most, hogy így ráéreztem a versenyzés ízére, mindegyik hétvégén szeretnék a dobogó legfelső fokán ünnepelni. Már a következőn, Brnóban is jó lenne megismételni ezt a teljesítményt, aztán pedig a szívemnek oly kedves magyar pályán, a Hungaroringen is kettős győzelemmel szeretnék zárni kategóriámban” – zárta gondolatait ifjabb Ficza Ferenc, aki hozzátette, hogy az összetett pontversenyben megszerzett első helyét sem szeretné már átadni senkinek a szezon végéig.

Sokat nem kell várnia ifjabb Ficzának arra, hogy újra beülhessen a BMW-be, már a mostani hétvégén jön a brnói verseny. Az ESET V4 Cup Series október 24-én és 25-én Magyarországon zárul.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!