labdarúgás

2020.09.22. 17:34

Edzőváltás történt a Paksi FC-nél

TEOL

A Paks négy forduló alatt mindössze egy pontot szerzett az új idényben, és ahogy a klubhonlap fogalmaz, „a Magyar Kupa első párharca sem volt olajozott”. Ehhez azonban hozzá kell tenni, hogy az elmúlt két hétre hatással voltak a hónap elején diagnosztizált koronavírusos esetek.

Ezzel együtt a Paksnál a váltás mellett döntöttek, és szeptember 22-ével más munkakörbe helyezték át Osztermájer Gábor vezetőedzőt, és segítőjét, Sárai Györgyöt. A páros az utánpótlásból fellépve 2019. november 4-én vette át az NB I-es csapat irányítását, és sikerült kiharcolniuk a bennmaradást, így folytathatták a munkát – egészen mostanáig.

„Legfőbb küldetésem, hogy a tavalyi év végén bent maradjunk az NB I-ben, sikerült, így pozitívan és boldogan tekintek erre az időszakra. Négy részre osztanám vezetőedzői hónapjaim: tűzoltás, felkészülés, az a bizonyos nyolc meccses kiváló sorozat (egy vereséggel), valamint a mostani sajnálatos vírushelyzetünk. Büszke vagyok rá, hogy a fiatal tehetségeink beépítését tovább tudtam fejleszteni, és az elmúlt hetekben többen nagyszerűen mutatkozhattak be a felnőttek között” – kommentálta a váltást a klub honlapján Osztermájer, aki visszatér az utánpótlásba.

Az első csapat kispadját a Budaörsről érkező Bognár György és stábja veszi át, a korábbi 50-szeres válogatott labdarúgó kinevezése első körben az idény végéig szól, idézi a paksifc.hu portált a Nemzeti Sport.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában