labdarúgás

2021.01.07. 12:44

Egy-két taktikai elemen kell finomítani a még jobb tavaszért

Intenzív három hét vár a Paksi FC játékosaira a tavaszi szezon rajta előtt annak érdekében, hogy a csapat megőrizze, de akár előrébb is lépjen hatodik helyénél az OTP Bank Ligában.

Berg Sándor

Két és fél héttel az őszi bajnokság végeztével ismét edzésbe állt a Paksi FC, hogy aztán három hét múlva már tétmérkőzésen lépjen pályára Bognár György csapata. Az OTP Bank Ligában még nem volt ilyen rövid a téli szünet: míg a 2017/2018-as szezonban hetvenhét, most mindössze huszonhat nap telik el az utolsó őszi és az első tavaszi forduló között.

„Sok szünet nem volt, így az erőnlétnek sem volt ideje elszállni. Egyáltalán nem érezzük az elmúlt két hét kihagyását, valamint én is azok táborát erősítem, akik nem szeretik a nagy pihenőt a két idény közt. Sűrű tavasz elé nézünk, de már most várjuk a meccseket. Nem zártuk jól az évet, de szeretnénk jól kezdeni az újat” – fogalmazott a klub honlapjának Bognár István, utalva rá, hogy az utolsó három bajnoki mérkőzésüket, sorrendben a Mezőkövesd (3–4), a Ferencváros (1–3) és az MTK Budapest (1–2) ellen elveszítették.

Valamivel hosszabb pihenő jutott Hahn Jánosnak, igaz, a támadó aligha szerette volna otthonról nézni társai játékát.

– Sajnos engem is elért a koronavírus, így az utolsó mérkőzéseken már nem segíthettem a csapatot. Mégis szerencsésnek mondhatom magam, mert könnyen átment rajtam a betegség, köhögésen és a szaglás elvesztésén kívül más tünetem nem volt. Ha nem tudnánk erről a járványról, egyszerű náthának hívnánk, amin átestem – mondta lapunknak a paksi csatár, akit a szigorú szabályok miatt csak telefonon értünk utol. – Hiányoztak a társak, szívem szerint velük együtt mentem volna csatába a decemberi találkozókon is, de a legfontosabb szempont a megelőzés. A tavaszi szezonra viszont szeretném visszaszerezni a formámat, hogy segíteni tudjak a csapaton – fűzte hozzá Hahn János, aki karácsony előtt vehette kézbe negatív teszteredményét, így az ünnepeket már családja körében tölthette.

A sikeres tavaszi kezdéshez ezúttal (a világjárvány miatt logikusan) nem utazik el Törökországba a csapat. Ezen a héten saját edzőpályájukon készülnek az atomvárosiak, majd egy hetet töltenek az MLSZ telki edzőközpontjában, majd az utolsó napokat szintén hazai környezetben töltik. Ez idő alatt öt felkészülési mérkőzést játszanak, valamennyit NB II-es csapat ellen. Most szombaton Szentlőrincen a házigazdával és a Pécsi MFC-vel, szerdán pedig a Nyíregyházával és a Budaörssel találkoznak, a főpróbát pedig a Vasas ellen tartják jövő héten szombaton.

– A menetrend adott, három hét folyamatos edzés és meccsek. Fontos, hogy az erőnlétet szinten tartsuk, ezzel azt gondolom, nem lesz gond, hiszen nem volt olyan nagy kihagyás most. Nekem pedig, mint mondtam, utol kell érnem magam. Hozzáállásunkkal, erőnkkel eddig sem volt probléma, csak egy-két taktikai elemen kell finomítanunk, pontosítanunk – folytatta az NB I-es góllövőlistát kilenc találattal vezető Hahn János.

A Paks négy forduló után mindössze egy ponttal az utolsó helyen állt, Bognár Györggyel viszont tizenkét mérkőzésen húsz egységet gyűjtöttek, ezzel a hatodik helyen telelt a PFC. A cél nem lehet más, mint ennek megtartása.

– Elégedettek lehetünk a helyezésünkkel, ezt tartom reálisnak. A játékkal összességében nem volt gond, néha nem jött ki a lépés, szerencsétlenek is voltunk, de ezért a hatodik helyért megdolgoztunk. Tavasszal nem akarunk arra a sorsra jutni, mint egy évvel korábban, felfelé szeretnénk csak nézni – így a támadó. – Az első négy fordulóban mögöttünk álló csapatokkal mérkőzünk meg (sorrendben a Diósgyőrrel, a Zalaegerszeggel, a Budapest Honvéddal és a Budafokkal találkoznak – a szerk.), de az NB I-ben, főleg nekünk, középcsapatnak, nincsen könnyű mérkőzés. Megkockáztatom, néha nehezebb is játszani egy Diósgyőrrel vagy Budafokkal, mint egy dobogón lévő gárdával. Ezen meccsek után tíz ponttal elégedett lennék, mert az azt jelentené, hogy távolabb kerültünk a kiesőzónától.

Az NB III. Középcsoportjában szereplő Paksi FC második számú csapata is elkezdte az edzésmunkát. Kindl István fiataljaira (Debreceni Ákos, Szendrei Ákos és Vas Gábor a felnőttcsapattal edz, Süvöltős Adrián és Szekszárdi Milán mindkét keret tagja) hat felkészülési mérkőzés vár a március 28-án folytatódó bajnokságban. A zöld-fehérek a tizedik helyen állnak a húszcsapatos osztályban.

Ezek is érdekelhetik