Fél évszázada íródik a tolnai kajak-kenu története

Egy tizenhárom kilós csuka preparált fején akad meg először a látogató szeme, ha belép a tolnai holtág partján felállított lakókonténerbe. Körülpillantva serlegek, érmek és egy csomó más kajakos relikvia jelzi, hogy nem egy horgásztanyán vagyunk. Való igaz, ez Barina József, a tolnai kajaksport atyamesterének a vízparti rezidenciája. Ám a mesteredző (2006-ban nyerte el ezt a címet) neve nem csak a tolnai kajaksporttal forrt egybe. Ő az egyetlen ma is aktív sportvezető, aki a megyei kajak-kenu születésénél is jelen volt.

Mondjuk ez már jó régen történt, idén ötven éve. 1971-ben alakult meg a kajak-kenu szakosztály a Szekszárdi Központi Sportegyesület berkein belül. Barina József akkor még kamasz volt, tolnai általános iskolásként űzte ezt a sportot. A megyeszékhelyen akkor még nem volt vizes bázis, a kajakosok a dombori holtágon edzettek. A megyei tanács csónakháza volt – az akkor még elég szegényes – „főhadiszállásuk”: egy darab K1-es hajóval és néhány túrakajakkal. A kajakos palántákat a Szekszárdról induló faros Ikarus busz hozta-vitte Domboriba.

Az ifjú Barina 1972-ben – átmenetileg – búcsút mondott Tolnának. Szegeden, a textilipari szakközépiskolában folytatta tanulmányait, a Tiszán pedig a kajakot. Úgy kalkulált, hogy ifjú textiles szakemberként majd sok csinos lány dolgozik a kezei alatt, ami nem is rossz jövőkép. A sors azonban úgy hozta, hogy a könnyűiparban soha nem dolgozott. Egy életre a kajak-kenu mellett kötelezte el magát. A textiles szakmához annyi köze mégis lett, hogy egy időben a tolnai kajak klub névadó szponzora a Tolnatext Bt. volt. De erről majd később.

Barina Józsefnek Szegeden arany élete volt. Kajakosként olyan nagyságoktól leshette el a szakma csínját-bínját, mint a többszörös világbajnok Csapó Géza vagy az olimpiai bajnok, az akkori Jugoszláviából rendszeresen edzésre átruccanó olimpiai bajnok kenus legenda, Matija Ljubek.

A tolnai fiatalember érettségi után sportállást kapott, egyik ottani tsz foglalkoztatta – csaposként. Közben idehaza, Szekszárdon-Domboriban Héder István edző nevelte a kajakos-palántákat. Miután a tréner bejelentette, hogy Nagykanizsára távozik, Szegeden levelet hozott a postás Barina Józsefnek: jöjjön haza, különben lehet, hogy megszűnik a szakosztály.

Hazajött. 19 éves volt, 1976-ot írtak akkor. Kezdetben Szekszárdon is sportállásba került. Reggelente futva járt át Tolnáról Szekszárdra, és így tett hazafelé is. Miután pedig elvégezte a segédedzői képzést, ő lett a klub – akkor már Szekszárdi Spartacus – kajak-kenu edzője. A szekszárdi kajakosok többsége valójában tolnai volt. Amikor az anyagi lehetőségek szűkültek, az utaztatás is problémássá vált, ezért felmerült, hogy Tolnán – ahol helyben van a víz – kellene megpróbálni a folytatást. Erre 1979-től került sor.

A tolnai kajak bázisa a hajdani pezsgő úszó- és vízilabda életnek otthont adó, de a hetvenes évekre teljesen lerobbant tolnai vízitelep lett. Romos kerítés, kétméteres gaz, fogas gyanánt a falba vert szögek, fürdési lehetőség a holtágban – így indult az önálló tolnai klub.

Valószínűleg akkor még senki nem hitte, hogy innen egykor világbajnokok kerülnek ki. (Amit a szekszárdi vörösbort cukorral kortyolgató remek szakember, Vajda Vilmos szakfelügyelő is megjósolt.) A normális körülmények megteremtése és egy új vízitelep építése lépésről lépésre haladt. Helyi cégek támogatása mellett az építkezésből a sportolók is kivették a részüket, például az alapok kiásásával.

Ám a sportolók a vízen is keményen fogták a lapátot. Az első kiugró eredmény, amire mindenki felkapta a fejét, az 1985-ös ifjúsági világbajnokságon Nagyváradi Tibor kajak négyesben szerzett ezüstérme volt. Mondani sem kell, hogy ez milyen nagy lökést adott a folytatásnak. A második nagy tolnai sikerkorszak a 1990-es évek második felében kezdődött. Ekkor már nem szakosztályként, hanem önálló egyesületként működött a klub, amelynek 1997-ben a már említett Tolnatext Bt. lett a névadó szponzora. (Később az Alois Dallmayr töltött be ilyen szerepet.)

Az említett második sikerkorszak elsősorban Szakály Viktor és Jámbor Attila nevéhez kötődik. „Csontrakéták”, „két cinegemadár” – „Jóska bá” ma is ilyen, kajakos berkekben szokatlan jelzőkkel illeti egykori tanítványait. Ám vékonydonga ide, légies sziluett oda, a tolnai fiatalok úgy verték meg a mezőnyt az 1998-as dél-afrikai maratoni vb-n, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Rá egy évre pedig, hazai közönség előtt, Győrben megismételték ezt a produkciót.

Itt érdemes megjegyezni, hogy az első tolnai világbajnokok a mai napig tartják a kapcsolatot egykori mesterükkel. Szakály Viktor rendszeresen látogatja a kajakház edzőtermét, Jámbor Attila pedig – aki feleségével, a szintén tolnai ex-kajakos Inger Nikolettával – megalapította a Szekszárdi Kajak-Kenu Klubot, s hiába vált Barina mester riválisává, ettől még a Barina házaspárt kérte fel első gyermekük keresztszüleinek. Apropó Barina házaspár. Bár Jóska bá hajdan textiles lányokról ábrándozott, végül egy pedagógust, Ritt Gabriellát választotta élete párjául. Aki természetesen szintén kiváló kajakos volt, és nélkülözhetetlen társává vált az edzői munkában is.

De vissza a tolnai sikerekre. A 2000-es években sorra szállították a világ- Európa- és országos bajnoki érmeket a tolnai klub színeit képviselő kajakosok és kenusok, köztük a nem tolnai nevelésű Györe Attila, Csabai Edvin és Faldum Bereniké. A Tolnán nevelkedett versenyzők közül Bartha Diána ifjúsági világbajnok, Jámbor Attila pedig – már egy másik párral duóban – 2003-ban újra a világ legjobbja tudott lenni.

A 2000-es évek vége felé viszont félő volt, hogy a tolnai kajak bázis leépül. Az indiai sportminisztérium felkérésére ugyanis Barináék – a szülők és Balázs fiuk – lettek a szubkontinens kajak-kenu válogatottjának edzői. Szerencsére ez idő alatt Tolnán sem állt meg a munka, elsősorban Varga Tibor edzőnek köszönhetően. 2010-ben pedig a Barina házaspár is végleg hazatért Indiából.

A harmadik tolnai aranykorszakot – már a 2010-es években – Boros Adrián neve fémjelezte. Hivatalosan ő sem saját nevelés, de már 2013-as Tolnára igazolása előtt is rendszeresen itt edzett, egy tolnai fiúval, Bucher Barnabással pedig párosban ifjúsági világkupát is nyertek. Boros Adrián egy maratoni világbajnoki és több Európa-bajnoki aranyat nyert tolnai színekben, de 2020-ban váltott és Győrbe igazolt. A kis vidéki egyesületek sorsa gyakran eléri a tolnai kajak klubot is: a legjobbakat igyekeznek elcsábítani a gazdagabb klubok. Tolnáról legutóbb a síkvízi korosztályos országos bajnok Nagy Raul igazolt el a fővárosba.

Mindent összevetve azonban Barina mester és csapata nem panaszkodhat. A klub fennállása során a tolnai versenyzők tizenhárom világbajnoki aranyat, tizenegy Európa-bajnoki címet, hatvannyolc vb- és Eb-dobogós helyezést szereztek. Emellett rengeteg országos és regionális bajnoki érmet lapátoltak össze, egyéb nemzetközi megmérettetésekről is trófeákkal tértek haza. Jelenleg is közel nyolcvan, versenyengedéllyel rendelkező kajakos edz Tolnán. Plusz a „régi öregek”, akik rendszeresen lejárnak mozogni.

Az edzői stáb tagja a Barina házaspáron kívül jelenleg Lőrincz Bence és Schwebl Mária. Jóska bá, aki 2017-ben az Év edzője lett a maratoni szakágban, reggel öttől este hétig a kajakháznál vagy a vízen van. Úgy tervezi, amíg az egészsége engedi, rá biztosan lehet számítani.

Nyaranta háromszor egyhetes tábort tartanak a holtágon, ezzel is biztosítva az utánpótlást. A kajakbázis is további fejlesztés előtt áll: Barina mester csukafejjel díszített konténer-rezidenciája helyén hamarosan egy új vadonatúj épület áll majd.

Borítóképen: Barina József