Hatvan éve tesz meg mindent a kajdacsi fociért Deák József

Minden napját a Tolnai Népújsággal indítja a kajdacsi Deák József. Öcsi bácsi – ahogy futball berkeiben ismerik – a sportoldalakkal kezd, de mindent átlapoz, mert – ahogy ő fogalmaz: középszerű emberként – érdeklik a megyében történtek, legyen szó akár kultúráról, akár politikáról. Rejtvényeket is fejt rendszeresen, nyereményjátékokban is részt vesz – az idén pedig végre rámosolygott a szerencse, mert ő is a nyertesek között volt.

Sajnos mostanság nem éli éppen fénykorát a kajdacsi futball, a helyi kedvencek csak a megye háromban szerepelnek – s ott sem úgy, ahogy azt előzetesen remélték. Ő viszont azt mondja, mindenben, így a harmadik osztályú szereplésben is meg lehet látni a jót, a szépet.

„Ötvenkilencben az ificsapatban kezdődött a kajdacsi futballkarrierem – tekintett vissza a kezdetekre Deák József, aki ekkor fertőződött meg végérvényesen a futballal. – Harminc éven át, nyolcvanki­lencig fociztam, de aztán jött egy sajnálatos térdsérülés, és abba kellett hagynom” – mondta.

Visszavonulása után sem szakadt el kedvenc klubjától, a mai napig ott van minden meccsen, legyen tavasz, nyár, ősz vagy tél. Volt edző, másod­edző, szakosztályvezető, intéző, szertáros – egyedül az elnöki posztot nem töltötte még be. Azt mondja, a hatvan év alatt húsz elnök mellett dolgozott, s egyikről sem mondhat semmi rosszat, mert valamennyien a kajdacsi futball javát, felemelkedését szolgálták.

Az egykori kedvelt pék szíve már nem a régi. Tizenhárom éve átesett egy műtéten, érthetően ma már nem ugrál úgy, mint egy fiatal. A pályára is elektromos kocsival jár, leparkol a szögletzászlónál, és onnan szurkol a srácoknak. De nem egyedül megy, hű társa, Picúr kutya is elkíséri. Neki külön helye van a kiskocsi elején. Ha valami nem tetszik neki, elmondja a véleményét, jellegzetes sapkájáról már mindenki megismeri.

Amikor arra kérem, hogy nosztalgiázzon egy kicsit, egyből beugrik neki az „aranykor”, a kilencvenes évek sikerei.

„Nagy csapatunk volt akkoriban, 1995-ben bronzérmet, egy évvel később pedig ezüst­érmet nyertünk a megyei első osztályban – emlékezett csillogó szemekkel. – Nagyon jó volt akkoriban kijárni a meccsekre, háromszáz-négyszáz néző szurkolt a csapatnak, a környékből is idejártak. Felejthetetlen évek voltak ezek” – mondta.

Mások voltak azok az idők. Akkoriban Lengyel Jánosnak, Lengyel Miklósnak, Márkus Zoltánnak, Borza Istvánnak tapsoltak a nézők. Ma már nincsenek ilyen sztárok a kajdacsi csapatban, de vannak tehetségek, akikre most is oda kell figyelni. Mint Deák József fogalmaz, ezekben az ínséges időkben már csak értük is életben kell tartani a kajdacsi focit.

„Bogdán Márkban, a Brautigam testvérekben, Dénesben és Csanádban, valamint a Szendi testvérekben, Adriánban és Flóriánban sok minden benne lehet, majd a jövő eldönti, hogy mire viszik” – folytatta, büszkén hozzátéve, hogy annak idején ő volt a legismertebb kajdacsi futballista, Mészáros Ferenc egyik nevelőedzője. Büszke rá, hogy sokra vitte, huszonegyszer játszott a válogatottban, a legendás Pécsi MSC-ben 189 meccsen lépett pályára (61 gólt lőtt), és megfordult például az akkoriban a mainál jóval erősebb belga bajnokságban, a Lokeren csapatában.

Deák József nemcsak a fociért rajong, mindenevő, ha sportról van szó. Felesége – akivel tavaly ünnepelték az aranylakodalmukat – azt mondja, megszokta már, hogy a párja a családja mellett a sportért él.

„A sport az életünk, a papa már itthon izgul, ha focimeccs lesz a hétvégén” – mondja Ilona, aki szintén kiveszi a részét a kajdacsi futballéletből, ő mossa a szereléseket, hogy a srácok minden hétvégén tiszta mezekben futhassanak ki a pályára.

Öcsi bácsinak két lánya és egy fia született, akik már hét unokával ajándékozták meg. Ketten közülük, Király Patrik és Király Roland focisták lettek, előbbi már dédunokákkal is megajándékozta a nagypapát. Nagyon büszke rá, hogy a futballért való törekvéseit mások is elismerik, 2015-ben például a település „Kajdacs Községért” emlékplakettet adományozott neki a kajdacsi futball fennmaradásáért, hírnevének megtartásáért folytatott lelkes munkájáért, és az utánpótlás-nevelésben végzett tevékenységéért.

„Amióta világ a világ, Kajdacson mindig volt futball, és amíg én élek, Kajdacson mindig is lesz futball” – mondta.

Búcsúzóul még hozzátette: „Föntről is leszólok, ha úgy látom, hogy valami nem megy jól, az biztos!”

Borítókép: A sporttelep szertárában mindig ragyognak a kajdacsi mezek