Női futsal

2021.06.21. 09:23

Meghatározó szerepre vágyik a régióban a Szekszárdi UFC

Sokat remél az MTK Budapesttel kötött együttműködéstől Micskó Márk, a Szekszárdi UFC női labdarúgó szakosztályának vezetője. A pandémiás időszak ellenére sikerekkel teli szezonon van túl a klub.

Berg Sándor

Fotó: Beküldött kép

Embert próbáló szezonon vannak túl?

– Ahogy mondja! Éppen ezért nagy köszönettel tartozom a szülőknek, tanároknak és kollégáknak, akik végig partnerek voltak abban, hogy be tudjuk fejezni a korosztályos bajnokságokat. Nagyon fontos volt ez, hiszen tavaly idő előtt ért véget az idény, ami a gyerekeinknek nagy csapás volt, több játékosunkat emiatt veszítettünk el, sokan emiatt hagyták abba a játékot – felelte a lapunknak adott interjúban Micskó Márk, a Szekszárdi UFC női szakosztályának vezetője.

Sikerekből, bajnoki címekből azért így sem volt hiány!

– Az U19-es és U16-os együttesünk nagypályán, az U17-es csapatunk pedig az élvonalbeli futsalban lett aranyérmes, ráadásul utóbbi kettőben veretlenül végeztünk az első helyen. Régóta hangoztatom utánpótlásunk fontosságát, örülök neki, hogy ezeket a mondataimat most már eredményekkel is alá tudjuk támasztani. Több játékosunk, Kágyi Kíra Maximilla, Acsádi Petra, Priskin Natasa, Erdei Trixi Nóra, Katona Katinka Gabriella és Gaál Viktória az U14 Dél-Nyugati regionális válogatottságig is eljutott. Előbbi két játékosunk az U17-es Eb-re készülő válogatott szűkített keretébe is eljutott, pechjükre a koronavírus miatt ezek az edzőtáborok elmaradtak. Fontos, hogy évről évre előrébb tudunk lépni, de talán még az eredményességnél is fontosabb, hogy nagyon jó, egységes és összetartó közösség alakult ki.

Az U17-es bajnokságban szereplő szekszárdi futsalcsapat remek teljesítményt nyújtva lett aranyérmes (Beküldött képek)

Van még feljebb?

– Ha osztályváltásra gondol, akkor sajnos hiába a jó eredmények, mert idén olyan versenyrendszert alakítottak ki, melyben hat akadémia, az MTK Budapest, a Ferencváros, a Diósgyőri VTK, a Puskás Akadémia, a Győri ETO és az Illés Akadémia, illetve négy, régiók szerint kijelölt Elit Központ (Astra HFC, Hatvan FC, Szent Mihály, Pécsi MFC) kaptak helyet. Ez egy zárt csoport, ide nem lehet csak úgy bekerülni. Nem elég, hogy ezek a klubok az ország bármely pontjáról elvihetik a tehetséges játékosokat, mi még a versenyeztetésben is hátrányba kerülünk. De nem adjuk fel, építjük továbbra is szakosztályunkat, nyártól például szeretnénk elindítani NB II-es felnőtt női csapatunkat.

Kisváros lévén Szekszárdnak nincs akkora megtartóereje. Mivel lehet maradásra bírni a csapat húzóembereit?

– Nagyon nehéz, mivel az imént említett tíz csapat többsége, tisztelet a kivételeknek, nem igazán etikusan próbálják lebonyolítani ezeket a megkereséseket. Sokszor a klub értesül utoljára ezekről a dolgokról. Szerencsére nem igazán vágynak el innen a játékosaink, de tudjuk, vannak olyan dolgok, amikkel mi sem tudunk versenyezni. Szeretnénk, ha a régióban egy meghatározó szerepet tudnánk elérni, kiépíteni a női labdarúgásban.

Az U16-os nagypályás bajnokságban szereplő szekszárdiak veretlenül szereztek bajnoki címet

Ha már szóba került az MTK Budapest! Hosszú évek munkájának gyümölcse a vele kötött partneregyesületi megállapodás?

– Ez pontosan így van. Nagyon örültünk a megkeresésnek, ugyanis ez egyfajta visszaigazolása az évek alatt itt zajló munkának. Többször is ellátogattak hozzánk a klub illetékesei, illetve én is voltam náluk jó néhány alkalommal. Úgy gondolom és bízom benne, hogy gyümölcsöző kapcsolat alakul majd ki a két egyesület között.

Mit vár ettől az együttműködéstől?

– Ezzel olyan utat kezdtünk el építeni, ami minden női labdarúgó álma lehet. Kisvárosban, a Szekszárdi UFC-nél elkezdeni akár már óvodásként a sportolást, majd egyenes úton, buktatókat kikerülve eljutni Magyarország egyik legjobb női labdarúgóklubjába. Ez elég nagy motiváció lehet a hozzánk igazoló, illetve nálunk kezdő játékosoknak. Természetesen egy együttműködés attól együttműködés, hogy mind a két fél megtalálja benne a számára fontos dolgokat. Emellett pedig nem elhanyagolható módon építjük felnőttcsapatunkat, ahol idővel miért ne lehetne elérni a legmagasabb osztályt?

https://www.teol.hu/sport/helyi-sport/egyuttmukodesi-megallapodast-kotott-az-mtk-es-a-szekszardi-ufc-3764359/

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!