labdarúgás

2021.10.28. 16:05

Egy elmaradt bajnoki margójára

Komoly vitát generált, hogy vasárnap délelőtt elmaradt a Szekszárdi UFC és a Bátaszék SE megye egyes bajnokija. Mindkét fél védi a mundér becsületét – a három pont a Bátaszéké lett.

Rónai Gábor

Fotó: Mártonfai Dénes

Nem a pályán dőlt el a Szekszárdi UFC II és a Bátaszék SE bajnokijának sorsa. A felek nem tudtak megegyezni abban, hogy hol és mikor játsszák le az összecsapást, a három pontot a zöld asztalnál a Bátaszék kapta.

Nem lett kész a műfüves pálya – ez volt az első számú oka, hogy nem játszották le a mérkőzést – jelent meg az UFC hivatalos internetes oldalán.

A közlemény szerint a kivitelező már a bajnokit megelőző kedden tájékoztatta Vizdár Zsoltot, a csapat edzőjét arról, hogy nem végeznek a munkálatokkal vasárnapig, a szakember ezután kezdett egyeztetni a bátaszékiekkel. Mint írták, felvetették, hogy az eredeti időpontban (vasárnap, 11 óra) játsszanak Bátaszéken, vagy halasszák el a meccset akár decemberre.

A közlemény szerint a bátaszékiek nem mentek bele abba, hogy náluk vasárnap 11 órakor kezdődjön a találkozó, s ragaszkodtak volna ahhoz is, hogy a harmadik meccs is náluk legyen. A megjelentek szerint a TMLSZ azonban nem engedélyezte, hogy három meccset is hazai pályán játsszon a Bátaszék, a vasárnap délutáni kezdésre pedig a játékvezetői bizottság mondott nemet.

Maradt tehát lehetőségként az eredeti időpont és az eredeti helyszín, ám miután a műfüves pálya nem lett kész, vasárnap 8 órakor a Szekszárdi UFC jelezte a szövetségnek, hogy nem tudják lejátszani az összecsapást.

„…mélységesen elszomorít, hogy emberek, akik vezető tisztséget töltenek be egy egyesületnél, így akarnak mérkőzést nyerni. Az, hogy ehhez adja a nevét az edző és a játékosok is – mert tudtak róla, ki voltam hangosítva –, na az, ami még jobban elszomorít” – idézi a portál Vizdár Zsoltot.

Lerch Béla, a Bátaszék SE elnöke a szekszárdi klub sport­igazgatójának, Koch Lászlónak címzett levélben reagált a leírtakra, s a levelet lapunknak is megküldte.

A klubvezető szerint a bátaszékiek már azzal megtették az első gesztust az UFC felé, hogy a bajnoki rajt előtti szokásos ligaértekezleten beleegyeztek abba, hogy 14.30 óra helyett 11 órakor legyen a bajnoki, ám abba nem mehettek bele, hogy vasárnap 11 órakor Bátaszéken játsszák le az említett összecsapást.

„…a csapat érdeke, hogy a hazai mérkőzéseket a szurkolóink jelenlétében játsszuk le. Ahol húsz néző van a bajnoki mérkőzésen, mint Szekszárdon, valószínű, ez furcsán hatott” – írta Lerch Béla.

Leírta azt is, hogy Major Miklós technikai vezető a hét elején arról tájékoztatta, hogy a centerpályán az NB III-as klub meccse miatt nem játszhatnak majd, de a műfüves pálya el fog készülni. Szerdán Kárpáti Zoltán, az UFC elnöke egy tolnai helyszínről beszélt neki, majd csütörtökön jött Major Miklóstól a kérés, hogy legyen a bajnoki Bátaszéken, vasárnap 11 órakor. Pénteken pedig még arról volt szó, hogy mégis a műfüvesen lesz megtartva az összecsapás.

Lerch Béla szombat reggel 8.26-kor kapta a telefont Koch Lászlótól, hogy ne induljanak útnak, nem lesz meccs.

A bátaszéki elnök hozzátette, sajnálja, hogy nem játszották le a meccset, mert így nem tudtak javítani a gólarányukon, támadójuk, Tóth Tamás nem tudta növelni góljai számát, ráadásul piros lappal kiállított futballistáik (Dobra Benjamin, Kertész József) sem tudták letölteni eltiltásukat.

A mérkőzés három pontját 3–0-val a Bátaszék kapja. Az ügyet lapunk ezzel az írással lezártnak tekinti.

Ez következik

Megyei I. osztály, A 11. forduló programja. Október 30., szombat: Dombóvár FC–Dunaföldvár FC 13.30 óra, Bátaszék SE–Kakasd SE 13.30 óra, Bölcskei SE–Tamási 2009 FC 13.30 óra. Október 31., vasárnap: Majosi SE–Szekszárdi UFC II 13.30 óra, Tevel Medosz SE–Bonyhád VLC 13.30 óra.

Fontos! A találkozókat csak védettségi kártya és személyi igazolvány együttes felmutatásával lehet látogatni!

Megyei I. osztály, az állás

1.

Kakasd

9

7

0

2

29–21

21

2.

Bátaszék

9

6

1

2

25–11

19

3.

Tamási

10

6

1

3

15–12

19

4.

Majos

9

5

2

2

27–9

17

5.

Bonyhád

10

4

3

3

23–16

15

6.

Dombóvár

9

4

1

4

18–16

13

7.

Dunaföldvár

10

3

3

4

17–22

12

8.

Bölcske

10

3

2

5

19–20

11

9.

Tevel

10

2

2

6

11–26

8

10.

Szekszárd II

10

0

1

9

9–40

1

Borítókép: Gőzerővel folyt a munka az elmúlt napokban a szekszárdi műfüves pályán

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!