Női kosárlabda Eb-selejtező

2021.10.26. 12:30

Gereben Lívia újra a válogatott keret tagja

Ismét bekerült az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar női kosárlabda-válogatott keretébe a leukémiás betegségből felgyógyult Gereben Lívia, az Atomerőmű KSC Szekszárd bedobója.

MTI

Székesfehérvár 20210519 női kosárlabda válogatott edzés foto Tumbász Hédi Nemzeti Sport Gereben Lívia

Forrás: NS

Fotó: Tumbász Hédi

A sportági szövetség (MKOSZ) honlapjának keddi hírében emlékeztetnek, hogy az Euroliga-főtáblás KSC játékosa legutóbb a 2019-es Eb előtt volt kerettag.

„Bizakodással várjuk az előttünk álló selejtezőket. Látva a csoportot, nincs könnyű dolgunk, de mindent megteszünk azért, hogy továbbjutást érő helyen végezzünk. Sajnálom, hogy nem lehet velünk sérülése miatt a két győri lány, Weninger Virág, valamint Dubei Debóra” – fogalmazott Székely Norbert szövetségi kapitány.

A 15 fős keret – amelyben Gereben két csapattársa, Studer Ágnes és Goree Cyesha is helyet kapott – jövő hétvégén Szekszárdon találkozik és ott készül majd a november 11-i Spanyolország elleni hazai (kezdés 18.00 órakor), valamint a három nappal későbbi izlandi mérkőzésre.

„Csoportunkból eredményei és játékosállománya alapján kiemelkedik Spanyolország válogatottja. Mivel velük kezdjük a csoportkört, már az első mérkőzésünk alapjaiban határozhatja meg a selejtezősorozatot. Szekszárdon remek hangulat várható, a helyi szervezőktől minden segítséget megkapunk a zavartalan felkészüléshez. Bízom benne, hogy egy bravúros hazai győzelemmel tesszük meg az első lépést az Európa-bajnokság felé vezető úton” – nyilatkozta Pukler Gábor csapatvezető.

A nemzeti csapat még a románokkal van azonos négyesben a selejtező C csoportjában. A 2023-as szlovén-izraeli közös rendezésű tornára a tíz első mellett a négy legjobb csoportmásodik jut ki. Ha Szlovénia és Izrael közül az egyik (vagy mindkettő) a 14 kijutó között lesz, akkor az ötödik (és hatodik) legjobb csoportmásodik is mehet a tornára.

A selejtező mérkőzésekre november 7. és 15., 2022. november 20. és 28., valamint 2023. február 5. és 13. között kerül sor.

A női válogatott kerete:

Aho Nina (DVTK), Dombai Réka (UNI Győr MÉLY-ÚT), Gereben Lívia (Atomerőmű KSC Szekszárd), Goree Cyesha (Atomerőmű KSC Szekszárd), Határ Bernadett (Sopron Basket), Horváth Bernadett (Ludovika-FCSM Csata), Kányási Veronika (DVTK), Kiss Virág (NKA Universitas PEAC), Lelik Réka (Ludovika-FCSM Csata), Mérész Beatrix (ELTE BEAC Újbuda), Raksányi Krisztina (CDB Clarinos Tenerife, spanyol), Studer Ágnes (Atomerőmű KSC Szekszárd), Török Ágnes (UNI Győr MÉLY-ÚT), Varga Alíz (Sopron Basket), Wentzel Nóra (NKA Universitas PEAC)

Borítóképünkön: Gereben Lívia (középen) ismét meghívót kapott a magyar válogatottba

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!