női labdarúgás

2021.10.26. 15:02

Győzelemmel hangolt a csúcsrangadóra az UFC

Hétből hét: a Szekszárdi UFC másodosztályú csapata a Vasas Kubala Akadémia otthonában aratott 2–0-s győzelmével továbbra is százszázalékos mérleggel áll a bajnokság élén.

Berg Sándor

Micskó Márk együttese villámrajtot vett az NB II-ben, újoncként az első hat mérkőzését megnyerte, két hete azonban az élvonalban meghatározó szerepet betöltő Diósgyőr ellen búcsúzni kényszerültek a Magyar Kupától (1–5). A vezetőedzőnek így mentálisan kellett felráznia övéit az angyalföldiek elleni találkozóra.

A két csapat a kupában már találkozott egymással, akkor a Szekszárd – szintén idegenben – magabiztosan győzte le 4–1-re a Vasast. Akkor viszont még ott volt az UFC-ben a jelenleg sérült Nagy-Cseke Vivien Edina és Fonyódi Kata, valamint az a Kiss Gabriella, aki az augusztusi mérkőzésen két gólt is szerzett, hétvégén viszont a felnőtt futsalválogatottal vett részt Európa-bajnoki selejtezőn.

Nélkülük is nagy iramban, lendületesen kezdett a Szekszárd, az első komolyabb helyzet azonban a vendéglátó előtt adódott. Ez viszont meglepő módon Kágyi Rebekáékat nyugtatta meg jobban, s onnantól kezdve kis túlzással csak egy csapat volt a pályán. A rutinos Ganczer Hajnalka és az U17-es Eb-selejtezőt is megjárt Acsádi Petra találatával kétgólos előnnyel ment szünetre az UFC (a korosztályos kvalifikációs tornán még Kágyi Kíra képviselte a szekszárdiakat), amit a lefújásig meg is tartott, hetedik sikerét bezsebelve.

NB II, Nyugati csoport, 8. forduló

Vasas Kubala Akadémia–Szekszárdi UFC 0–2 (0–2)

Budapest, Vasas Sporttelep. V.: Halmai (Juhász B., Holpár).

Vasas: Bánovics (Pető, 88.) – Kardos D., Fehér D., Hlavacska (Gábor B., 85.), Kriskó (Nemes, 88.), Hámori, Kiss E. (Ivády, 88.), Hubacsek, Turcsányi, Cavicchiolo, Horváth O. Vezetőedző: Hámori Ferenc.

Szekszárd: Magyar J. – Kövesdi, Katona K., Acsádi P., Csóka, – Sajabó (Schell, 83.), Kovács Zs., Kágyi K., Vári – Kágyi R., Ganczer. Vezetőedző: Micskó Márk.

Gólszerzők: Ganczer (24.), Acsádi (41.).

Szombaton csúcsrangadót rendeznek Szekszárdon, az UFC a második helyen szintén veretlenül álló (6 győzelem, 2 döntetlen) MOL Fehérvár FC-t látja vendégül.

Borítóképen: Micskó Márk, a szekszárdiak vezetőedzője

Ezek is érdekelhetik